Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

Komlósi Csaba: Platón mítoszai

formálni, s vésődik beléjük az a forma, amelyet bennük ki akarunk alakítani. -Minden bizonnyal így van. -S mégis olyan könnyen bele nyugodnánk abba, hogy gyermekeink jöttment emberek által találomra összetákolt meséket ( μυ3ος) hall­gassanak... Mindenek előtt tehát felügyeletet kell gyakorolnunk а me­seköltőkön, s ha jó mesét költenek (καλόν μυ^ον) ezt be kell fogad­nunk, de ami rossz azt ki kell rekesztenünk. És hogy milyen is ez a καλόν μυθον azzal foglalkozik a párbe­széd a továbbiakban. Először is az istenkáromló történeteket kell ki­zárni, az istent csak úgy szabad ábrázolni, amilyen az ténylegesen, vagyis jó. Tehát, ha az istenről szól a μύθος, akkor csak lényének, lényegének megfelelően beszélhet róla, vagyis ez esetben a theológia és közte nincs különbség: az igaz mithológia és a theológia szinonim fogalmak. Aztán az alvilágról szóló történetek kritériumait veszik szemügyre. Ε beszélgetésből ismét szószerint idézek néhány részletet későbbi fontossága miatt. ,,-S hihető-e, hogy bárki, aki az alvilági meséket valóságnak, még­pedig borzalmas valóságnak tartja, mentes maradjon a halálfélelem­től s a csatában inkább válassza a halált, mint a vereséget és a rab­szolgaságot? -Egyáltalában nem. -Márpedig, akkor nyilván azokat is szemmel kell tartanunk, akik az efféle mítoszok előadására szánják magukat, s kérnünk kell őket, ne ócsárolják csak úgy egyszerűen az alvilági életet, sőt inkább dicsérjék, mert különben a beszédük aligha fog használni a katonaéletre készülő ifjaknak. " 2 3 Épp így a fájdalom és az öröm kitöréseit sem szabad megverselni a költőknek, vagy hőseiket telhetetlennek, mohónak ábrázolni. így kell tehát ,,αζ istenekről, a daimónokról, a félistenekről és az Alvilágról beszélni" 2 4. De egy kérdés még nyitva marad: „Hogyan kell az emberről? " Úgy vélem erre példának а X. könyv végén pamphüliai Ér elbe­szélését (απολογον) állítja. Platónnál tehát a mítosz nem jelent egyértelműen hazugságot, fik­ciót. Leginkább a költők - név szerint Homéroszt, Hésziodoszt (377 d) 48

Next

/
Thumbnails
Contents