Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

Komlósi Csaba: Platón mítoszai

mítoszokat belülről, mint önálló, szuverén világot próbálja értelmezni, amelyet saját törvényei határoznak meg. Ez a felfogás, azonban nem általában jellemzi a romantikát. A romantikusok a mítoszt a költészet, a filozófia és a vallás összefüggésében próbálták értelmezni, így a mítoszokat vallási, filozófiai koncepciók jelképeinek tekintették, a költészethez hasonlóan. Költészet és mitológia szinte egyet jelentett számukra. Friedrich Schlegel így fogalmazza ezt meg: „Denn Mythologia und Poesie, beide sind eins und unzertennlich. "

6 Tulajdonképpen ezen értelmezés talaján sarjad ki az ún. természetmitológiai értelmezés, amely a mítoszokat természet leírásként, a bennük megjelenő személyeket égitestekként értelmezi. Ezen irányzat megjelenése Max Müller nevéhez fűződik, de még századunk elején is akadtak képviselői. Ami miatt ez az irányzat mindenképpen említést érdemel, az szigorú metodológiai következetessége és, hogy megkezdődik a nyelvészet eredményeinek a mitológiában való alkalmazása. Ezek alapján az irányzat a strukturalizmus előfutárának tekinthető. A Claud Lévi-Strauss által megalapozott strukturalizmus a mitológiát, mint sajátos jelrendszert értelmezi. Lévi-Strauss kiindulási pontja az, hogy az ember - legyen az „primitív" avagy „modern" gondolkodási struktúrájának állandó sajátossága, hogy ellentétek, ellentétpárok felismerésén keresztül szintézisre jut, majd újabb megkülönböztető jegyeket ismerve fel, újabb ellentétpárokat állít. Ahogyan ő maga fogalmazza: ,A mítosz konstitutív egységei kéttagú szembeállítások szerint szerveződnek, e két pólusos szerkezet pedig talán velünk született univerzália..." A mítoszok tehát, e szerkezeten keresztül az egyén és közösség, természet és kultúra kettősségét igyekeznek megérteni, tudatosítani. A mítosz egyidejűleg nyelvi és nyelven kívüli tény és egy olyan időbeli rendszer által határozható meg, amely két különböző rendszer sajátosságait kombinálja. Egyrészt mindig elmúlt eseményekhez kapcsolódik, másrészt azonban ezeknek az eseményeknek a belső értéke éppen abból származik, hogy ezek az események egy állandó belső struktúrát is alkotnak, és ez egyszerre tartozik a múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz. Tehát bennük egyszerre adott egy történeti és egy történetietlen szerkezet. 43