Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

Weiss János: Társadalomszerveződési modellek a romantikában

ni önmagát."

5 Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy Tasso (modern) költőként szeretne részt venni az állam ügyeinek intézésében: Ó, milyen bizalom ez? ... Váltott-e csak egy komoly szót velem államügyeiről a herceg?

6 Tasso még a hős és a költő egységében gondolkodik; azaz egy olyan „aranykor" lebeg a szemei előtt, amelyben a költő még igazi társadalmi szereppel rendelkezett. Csak e szerep bázisán lehet ugyanis értelme az alávetésnek. Az ember nem szabadnak született s nemes léleknek nincs szebb öröme, mintha kit tisztel: szolgálja urát, A környezet azonban ebből az igényből csak az „engedelmességet" akceptálja, de semmiképpen sem a beleszólás jogát. A költő az egyetlen, aki anélkül hogy politikus lenne, részt kér az állam ügyeinek irányításából. Tasso környezetének reakcióiból veszi csak észre, hogy az udvarban a költő is be van zárva a „hatalom által védett bensőségbe".

8 A társadalmi világ Goethe ábrázolásában úgy jelenik meg, mint amelynek nincs realitása. Egy olyan pszeudorealitással van tehát dolgunk, amelyben az állam ügyei már csak reálpolitikai (igazgatási) problémák. Ez a jellegzetesség határozza meg a műben felbukkanó valamennyi viszonyt. Az öt körülvevő emberek Tasso számára azért rendkívül jelentősek, mert ők határozzák meg a költő számára az elvárási horizontot: a) A hercegnő számára a művészet az elveszett realitás pótléka, ő a költészetben és a zenében keres vigaszt az élet redukciójára. 5 Christa Bürger: Der Ursprung der bürgerlichen Institution Kunst. Suhrkamp Verlag 1977. 172. 6 Johann Wolfgang Goethe: „Torquato Tasso", IV. felvonás, 2. jelenet, i. k. 519. o. 7 I. m. n. felvonás, 1. jelenet, i. k. 466. g Ezt a tézist Hans Rudolph Vaget dolgozta ki: „Um einen Tasso von außen bittend: Kunst und Dilettantismus am Musenhof von Ferrara", in: Deutsche Vierteljahrschrift 1980/2. 245. 10