Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1997. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Rózsa Erzsébet: Heller Ágnes antropológiája A reneszánsz ember című monográfiájában

fiai és antropológiai aspektusban" jelenik meg.

1 Az egyén „saját sorsa\ valamint az „emberiség' azok a fogalmak, amelyekkel Heller megjelöli ezen emberkép két szélső „szubjektumát". Ezzel már adva is van az a feszültség, amely a végső forrása a reneszánsz ember dinamizmusának. Ezért ha a reneszánszot meg akarjuk érteni és meg akarjuk világítani, akkor ennek emberképét a benne eleve adott ezen feszültségek és mozgások felől kell rekonstruálnunk. Az antropológiához fordulás ezen túl azért is természetes és kézenfekvő, mert voltaképpen a reneszánsz alkotta meg a filozófiai antropológiát. Az antik bölcselet a helleri koncepció szerint az embert elsősorban az etika mint erkölcsiség tartományában írta le, a reneszánsz viszont az antropológia közegében és ennek apparátusával. Heller filozófiai értelmezési horizontjának többszólamúsága ebben a relációban is világosan látszik, miként az is, hogy a három komponens felvétele nem önkényes eljárás volt a részünkről, hanem Heller Ágnes koncepcióját követtük, aki ezeket mint történeti mintákat is beemelte és integrálta bölcseletébe. Az etika tulajdonképpen az antik bölcselet, az antropológia viszont a reneszánsz, a mindennapi élet pedig a kifejlett modern polgári világkorszak felfedezése. Itt azt is láthatjuk, hogy Heller nem szélsőségesen „modernista" a hatvanas években sem, és nem gondolja azt sem, hogy valami vadonatújat kell felfedeznie; ő is, miként a reneszánsz, tudatosan a múltból építkezik, saját múltat választ magának, és ezeket a hagyományokat teszi saját bölcselete tartópilléreivé. Heller a modernitás születését és a filozófiai emberkép kialakulását a dinamikus ember fogalmának megalkotásával kapcsolja össze. A dinamikus ember a modernitás szülötte, főhőse a modernitás drámáinak, egyszersmind - és tökéletesen érthetően - a filozófiai antropológia szubjektuma. De ki is ez a dinamikus ember? „Történeti" és „szisztematikus" választ kapunk erre. Történetileg a dinamikus ember ellenpólusa a statikus ember, aki a nem-modern vagy premodern társadalmak szubjektuma. Ez a fogalmi korreláció nemcsak történetfilozófiai és antropológiai szembeállítás, hanem egyúttal, sőt elsősorban értékkülönbségeket fejez ki: a modern, dinamikus ember minden ellentmondásosságával együtt is magasabb kvalitás, mint a premodern bornírt egyén. A nem és az egyed történelmi fejlődésének diszkrepanciája az igazán feszítő probléma. A dinamikus ember sorsában és életében is lecsapódik ez a diszkrepancia, amely a modernitás fejleménye, a kapitalizmus, az elidegenedés konzekvenciája. 43