Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1997. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Rózsa Erzsébet: Heller Ágnes antropológiája A reneszánsz ember című monográfiájában

Ám ennek ellenére sem fér kétség ahhoz, hogy az ellentmondásokkal teli modern individuum és ennek élete értékesebb, következésképpen sokkal inkább válaszható minta, mint a stagnáló társadalmak statikus szubjektumának mégoly harmonikus, ám differenciálatlan és bornírt élete. Itt kapunk magyarázatot arra, hogy Heller miért is különbözteti meg olyan határozottan és következetesen az embereszményt és az emberfogalmat. Az emberfogalom és az embereszmény a helleri antropológiának két különböző dimenziója. Az emberfogalommal a filozófus azt írja le, ami van, azt, hogy mi az ember a jelen koordinátái között értelmezve. Az embereszmény viszont egy korszaknak, vagy egy filozófiának az értékválasztása, amely a jelen koordinátáira kívülről tekint, nem fogadja azt el automatikusan, fenntartásokat fejez ki, sőt esetenként azt is, hogy mit kellene vagy mit lehetne a jelen helyett legalább elképzelni. Heller történeti áttekintése szerint az embereszmény és az emberfogalom az antikvitásban végső soron egybeesett, aminek alapja az eszményített poliszpolgár volt. A kereszténységben viszont szembekerültek egymással, hiszen itt az emberfogalmat a depraváció terhelte meg. A kereszténység embereszményében azonban megjelentek olyan elemek, amelyek a modernitás számára fontosak lettek, az egyenlőség, a szabad akarat és egyfajta univerzális közösség, amit a keresztény világ közössége hordozott. A reneszánsszal az emberfogalmak és az embereszmények pluralitása lépett a történelem színpadára, az egységes eszmény és az egységes fogalom helyett a konkrét embereszmények sokfélesége és gazdagsága. A dinamikus ember fogalmát és eszményét történeti alakulásában követve, ezzel megtaláltuk a modernitásnak Heller számára egyik legfontosabb sajátosságát: a pluralitást. A születő modern individuum, a dinamikus ember saját egyéni útját keresi, először istenhez, amiknek a reprezentetív kifejezésére a protestantizmusban kerül sor, majd a világi életben is, amit viszont a művészetek, a tudományok és a szépirodalom reprezentálnak: rekapitulálják a reneszánszban születő individualitás univerzalitását és konkrét sokféleségét. Hogy ki vagy inkább mi a dinamikus ember, erre a kérdésre nemcsak történeti választ, hanem szisztematikus választ is kapunk. Abban az értelemben, ahogyan éppen az imént jeleztük: Heller a dinamikus emberben egyszerre modellálja az emberiség születő univerzalitását és születő individualitását. Az emberiségre való vonatkozás 44