Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1997. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Thiel Katalin: A „lakozás" lényegéről (Reflexiók Heidegger néhány kései írásához)

Isten. A lét a legközelebbi. Mégis a közelség a legtávolabbi az embernek.'

2

5 Mindemellett zavarba ejtően azt írja: „Ha megelőzően nincs tapasztalatunk az AAr|U£ia-ról, mint a tisztásról, úgy a gondolkodás elkötelezettségéről vagy el-nem kötelezettségéről való minden beszéd talajtalan marad.'"

6 Heidegger itt kimondatlanul is a hermeneutikai vonatkozásokra utal, hiszen a lét és a róla való tudásunk (gondolkodás, önmegértés) elkötelezettsége vagy el-nem kötelezettsége nem eldönthető kérdés. Nem eldönthető, mert az alétheia nem tapasztalható, nem megragadható. Talán csak Parmenidész „tapasztalta", aki elsőként gondolta el a létező létét, s a hozzá vezető utat. Az emberek többségének vélekedése tulajdonképpen csak „bóklászás", mert: „Az A^ijueta éppoly kevéssé valami halandó, ahogy maga a halál." S mint ilyen inkább „közeg" - mondja Heidegger, „amelyben egyáltalában lét, gondolkodás és azok összetartozása adódik."

2

7 Ezért fordítja az alétheiát el-nem-rejtettségnek, nem pedig igazságnak. Az alétheia tehát a kimondhatatlan, a már eleve meglévő, valami lelkünk mélyén rejlő elfelejtett eredeti adottság, az emberi alapállás szava. „A csönd helye, amely egymagában egybegyűjti magát."

2

8 Az összegzéshez óhatatlanul kínálkozik a párhuzam a preszokratikus Hérakleitosz bölcseletével. A legmagasabb nála is kimondhatatlan, vagy csak allegorikusán emlegethető. Hérakleitosz orákulumszerű töredékeiben ugyanis „ahhoz kell igazodni, ami közös",

2

9 de ami közös, az nem definiálható, csak jelzésszerűen körülírható. Hérakleitosz jelzi, hogy a „logosz" - ami „közös" - „hallható", de az emberek nem hallják, alszanak. Az alvóknak fel kellene ébredni, hogy a „mértéket", a „törvényt", „az értelmet" meghallják és a szerint cselekedjenek, hiszen a logosszal a „legfolytonosabban érintkeznek"

0 De az emberek „sem a halláshoz nem értenek, sem a beszédhez". - írja. '

1 Hérakleitosz lesújtó kritikája mégis pozitívnak mondható, mert a töredékekben félreérthetetlenül ott van az utalás az ember lényegi kibontakozásának lehetőségére. „A léleknek logosza van, önmagát növelő."'

2 Az alvók tehát felébreszthetők, s a mérték mindenkiben másként - „Az éthosza kinek-kinek számára a daimon' ^ -, de realizálható. Heidegger is hasonlókat mond, amikor a „sajátlét tervező előrefutó sáróf beszél, az autenticitás a végesség és a halál okán. Az ember önmegértése ugyanis megnyitja a máslét lehetőségét, önmagunk 36