Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Loboczky János: A műalkotás lét-értelme Heidegger művészetfilozófiájában

meg, akkor tárgyként kezeljük. Ez egy olyan szemléletből fakad, amelyre az önmagunkból való kiindulás a jellemző, a műalkotást pedig velünk szembeállított tárgyként kezeljük. Ezt, a szubjektumobjektum viszonyra alapozó világfelfogást Heidegger egész életműve szenvedélyesen tagadja. A dologszerűség és műszerűség viszonyát tehát meg kell fordítani. Nem a dologszerűségből ismerjük meg a műszerűséget, hanem fordítva. A dologszerűség értelmezése számára az elsőrendű mozzanat a dolognak a földhöz tartozása, ez ugyanakkor a mű formájában nyilvánul meg a legtisztábban. A művészet a mű eredete - vallja Heidegger. Miben rejlik a művészetnek ez az eredet jellege? A művészet "az igazság levese és megtörtén és e". Az igazságnak ez a megtörténése akkor következik be, ha "megköltik". Ezért lehet azt mondani, hogy lényegét tekintve minden művészet költészet. Az a felismerés tör itt is végső következtetésként felszínre, amellyel a Hölderlin-tanulmányban szembesülhetünk: "A művészet költő lényegéből történik meg az, hogy a művészet a létező közepette egy nyílt helyet tisztít meg magának, amelynek nyitottságában minden másként van, mint egyébként."

3

4 Ugyanakkor a mű az eddigi létezőre nem gyakorol befolyást. A mű hatása nem ráhatás. A mű hatása a létező el-nem-rejtettségének a műből kiinduló változásán alapul. Emellett Heidegger arra is felhívja a figyelmet, hogy a költészetet mint kivetülést erősen kérdéses a képzelőerőből levezetni. A művészet lényegének a költéssel való azonosítása Heideggernek ebben a tanulmányában is a nyelv kitüntetett jelentőségének a megfogalmazásához vezet el. Nyelv és költészet együvé tartozása az idézett Hölderlin-tanulmányhoz hasonlóan fejeződik ki itt is. Egy mozzanatra azonban fel szeretném hívni a figyelmet. Heidegger azt a kérdést is felveti, hogy vissza lehet-e vezetni a nem nyelvi művészeteket a költészetre. Ez csak akkor nem önkényes eljárás, ha a nyelvet a létezőt nyílttá tevő eseményként fogjuk fel. A nyelv nevezi meg első ízben a létezőt, így azután érthetővé válik az a következtetés, hogy az épület és szobor megalkotása eleve és mindig csak a megnevezés és a beszéd nyitottságában megy végbe. Ahol nincs jelen a nyelv, ott nem beszélhetünk a létező világlásáról, végső soron alkotásról sem. Az előbbi értelemben felfogott költőiséget Heidegger a művek megőrzésére is kitérjeszti. A mű csak akkor valóságos, ha a megőrző 94