Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)
Loboczky János: A műalkotás lét-értelme Heidegger művészetfilozófiájában
tehát nem ártatlan játék. Az első "vezérszó" viszont a legártatlanabb foglalkozásnak nevezi a költő tevékenységét. Heidegger sajátos "hermeneutikus kört" rajzol fel itt gondolatmenetével. Először arról volt szó, hogy a költészet lényegét a nyelv lényegéből kell megértenünk. Később azután kiderült, hogy a nyelv nem egyszerűen nyersanyaga a költészetnek, hanem a költészet teszi egyáltalán lehetségessé a nyelvet. így a nyelv lényegét kell a költészetnek mint "ősnyelvnek" a lényegéből megérteni. Végső soron a költészet lényegét akkor értjük meg, ha az idézett két meghatározást ("a legveszélyesebb alkotás" és a "foglalkozások legártatlanabbja") együtt gondoljuk el. Heidegger különben Hölderlin lelki összeroppanására, megőrülésére is utal, amikor a költői tevékenység "veszélyességét" emeli ki. Mintha éppen a túlságos világosság, az istenek világához való veszélyes közelség taszította volna a költőt az őrület sötét éjszakájába. A költészet ugyan ártalmatlan külsővel rendelkezik, de ez csak látszat. Játéknak tűnik abban a tekintetben, hogy egybegyűjti az embereket. A játékban azonban Heidegger szerint az ember magáról feledkezik meg, a költészet viszont létezése alapjára irányítja. A költészet az álom látszatát kelti a kézzelfogható valósággal szemben, azonban mélyen mégis az a valóságos, amit a költő mond. A költészet egyszerre szabad ajándékozás és legmagasabb rendű szükségszerűség. Ez utóbbi mozzanat a lét alapításával összefüggő kettős kötöttség. A költés tevékenysége az istenek eredeti megnevezésében áll, de erejét csak akkor nyeri el, ha az istenek "szóba hoznak" minket. A költő felfogja az istenek szavát, az "intelmet" vagy "jeladást" (die Winke), megpillantja a befejezettet. Azzal együtt, hogy szavába foglalja ezt, megjövendöli a még be nem teljesedettet. A lét költői megalapítása az istenek jeladásaihoz van kötve, a költői szó ugyanakkor a nép hangjának, szavának (Stimne des Volkes) a megmagyarázása. A költő így az istenek és a nép között áll, pontosabban ebbe a "közöttbe kivetett" ("Er ist ein Hinausgeworfener - hinaus in jenes Zwischen."). 8 Hölderlin költői szavát éppen ennek a közöttes tartománynak szentelte, ezért nevezi Heidegger őt a költő költőjének. Költészete tehát nem a világ teljességében való részesedés kínzó hiányából fakadó üres öntükrözés. Hölderlin költészete nem valamely örökérvényű fogalom értelmében fejezi ki a költészet lényegét. Meghatározott történelmi időhöz tartozik, de nem idomulás ez a meglévőhöz, hanem a költő alapít új időt úgy, hogy a költészet lényegét w/raalapítja. Ez az idő ínséges idő 84