Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Koncsos Ferenc: Az értéketikától a személyiségetikáig (Gróf Révai József kísérlete egy etikai álláspont meglapozására)

filozófiától végleges megoldást várnak a végső kérdésekre. Nietzschét sokan egyszerűen naturalistának, szélsőséges immoralistának kiáltották ki, fölfogását pedig az etika mélypontjának. Révay elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy Nietzsche nem függetlenítette magát mindenféle erkölcstől, nem naturalista. Nem azt hirdeti, hogy értelmetlen lenne erkölcsös és erkölcstelen megkülönböztetése. Nem arra ösztönöz, hogy bármit bármikor tegyünk meg. Nem általában a morált veti el, hanem csupán a hagyományos morált, a "rigorózus morált", a "kötelességmorált'", melynek végső mércéje transzcendens érték. A hagyományos erkölcsök ugyanis megnyugvást, kielégülést, látszatbiztonságot ígérnek. Végső soron azonban álerényként működnek Nietzsche szerint, a farizeizmust, az önáltatást, az álcázást szolgálják. Az erkölcs "fogalmi megrögzítése" éppen azt a teremtő feszültséget, a dinamizmust szünteti meg, ami az erkölcs lényege, ami nélkül erkölcsös élet elképzelhetetlen. Ahogy Révay Nietzschével egyetértve írja: Mindaz "ami határt szab, ami a dinamizmust feloldani igyekszik ... enyhülést ígér: ellenére van az erkölcsnek."

2

2 Nietzshe szélsőséges inmoralizmusa nem abszolút, csak a hagyományos morálra terjed ki. Inmoralizmusa egyben felfokozott moralizmus is, az élet, a fokozott hivatástudat istenítése. O is az erkölcs végső mértékét keresi, de nem a dolgokban, nem is a transzcendenciában, hanem az immanenciában. Az immanens kiindulópont sem feltétlenül "könnyen teljesíthetőséghez" vezet. Az erkölcsi mércét a lehető legmagasabbra tűzi ki. Nem csak értékromboló tehát. Nem akarja általában az erkölcsi eszményeket elpusztítani, hanem csupán "átcsoportosítani". Nietzsche eszménye nem mond ellent az eszmény lényegének, hiszen általában az eszményeknek, normáknak, sőt az erkölcsnek egészében lényege a felszólítás, a parancs. Ami kell, az nem más mint: nemlezártság, nemteljesültség, befejezetlenség, nyitottság, az erkölcs lényegét tekintve "kiegyenlíthetetlen feszültség, teremtő szent nyugtalanság". Nietzsche szerint az élet, a közvetlen realitás eszményibb minden más eszménynél, mert ugyanúgy, mint az erkölcs: "csak a továbbhaladásban létezhetik; egyre fejlődni kényszerül; előre a jövő felé mindig nyílt marad; a végtelen felé mutat."

2

3 Nietzsche életfilozófiájából az "önmagáért kellő kellés", a "norma nélküli normativitás" etikája következik. Ez az etika szinte kizárólag az erkölcsi kell élményén alapszik. A kell élménye az erkölcs alapja, benne adva van a formátlanság, a továbbfejlődés lehe20