Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Lengyel Zoltán: A szovjet háborús próza főbb korszakai

nem figyelhető meg az egyes írók műveiben. így az első szakaszon nyugodtan érthetnénk a 40-es évek irodalmát is. Vannak is irodalomtörténészek és írók, akik a 40-es, 50 —60-as és 70-es évek irodalmáról beszélnek. (L.: V. Szevruk, J. Bondarev, V. Apuhtyina). Az első felosztás jobban érzékelteti a történelmi, kronológiai határvonalakat. A második periódus végét, illetve a harmadik kezdetét 1956 februárja jelenti, amikoris összeült az SZKP XX. kongresszusa, mely tulajdonképpen az első lépés megtételét jelentette a személyi kultusz okozta torzítások felszámolása során. A határvonalat tehát itt is történetipolitikai esemény jelenti. Az más kérdés, hogy a minden szempontból oly nagy jelentőségű Solohov: Emberi sors című művének megjelenése is ez év végére esik, mely minőségileg is egy új irány kezdetét jelöli. Természetesen az egyes szakaszokon belül is beszélhetünk a 40-es évek első és második felének irodalmáról, vagy az 50-es, 60-as és 70-es évek irodalmáról. Az első szakaszban, azaz az 1941-től 1945-ig terjedő időszakban alakultak ki azok az eszmei, művészi tendenciák, amelyek a háború éveire, sőt bizonyos fokig inkább egy évtizedre meghatározták a háborúról szóló művek tartalmát és ábrázolásmódját. Az e korszakban keletkezett műveket a prognoszcitás és dokomentalitás jellemezte, azaz a „mi lesz tovább?", „hogyan fog folytatódni?" E kérdésekre minden író a maga módján válaszolt, de egy kérdésben mindannyian egységes véleményen voltak. Egy pillanatig sem hitték, hogy elveszthetik a háborút, azaz legyőzhetők. Szentül hitték, hogy „lesz még ünnep az ő utcájukban is". K. Szimonov az orosz jellem erejében bízik (Nappalok és éjszakák), akárcsak A. Tolsztoj az orosz karakterben (Orosz jellem), Bek a pszichológiai és politikai nevelőmunka hatékonyságában (Volokalamszki országút), Gorbatov a kitartásban (Akiket nem lehet legyőzni). E művek egyszerűsége, dokumentalitása, hősi pátosza a háború időbeni közelségével magyarázható. Az írók célja az irodalom mozgósít() erejének szem előtt tartása, az emberek optimizmusának ébrentartása volt. Általában konkrét tényekből indulnak ki, reális személyek sorsát írják le, megtörtént eseményeket ábrázolnak. Gondoljunk B. Polevoj: Egy igaz ember története c. művének hősére, Mereszjevre, vagy Fagyejev: Az Ifjú Gárda című művére. E művekben a harcosok azon tulajdonságai tárulnak szemünk elé, amelyek már a szovjet viszonyok közepette fejlődtek ki bennük. A háborúnak e kezdeti szakaszában az ellenségnek a megítélésében sem látunk különbséget, német és német katona között az író nem akar differenciálni. Hajlamosak minden ellenséges katonát egy kalap alá venni és „szent bosszút állni" az "ádáz csordán". (L.: J. Kupala: Belorusz partizánokhoz című versét). A háborús irodalom második szakaszát, mely 1946-tól 1956-ig terjed, az anyagban való elmélyülés, a szélesebb panorámák megalkotása, a történtek összegzése jellemzi. Az írók rendelkezésére álló élményanyag gazdag. E korra leginkább a memoár és eposz közötti művek jellemzőek. A memoár irodalom — érthetően — úgyszintén virágzik (L.: P. Versigora: Tiszta lelkiismeretű emberek című művét). E korszakban lát napvilágot E. Kazakevics :Csillag és V. Nyekraszov: Fordul a kerék című alkotása. Ez utóbbi regénymár előre mutat, másfél évtizeddel megelőzte J. Bondarev, G. Baklanov ésV. Bikov „lövészárok szemléletet" tükröző műveit. A háborús irodalom harmadik szakaszának kezdete egybeesik M. Solohov: Emberi sors című kisregényének megjelenésével, mely újszerűségével 316