Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Lengyel Zoltán: A szovjet háborús próza főbb korszakai

mintegy nyitánya, bevezetője e harmadik szakasznak. Solohov e kis remekművében az orosz nép népi, nemzeti vonását eszmei elhivatottságát, szilárdságát és lelki gazdagságát mutatja he. Egy ember sorsán keresztül a nép sorsába nyerhetünk bepillantást. Szokolovot V. Bikov: Alpesi balladájának Iván Tyerskájához hasonlóan a fogság nem tudja hazájától elfordítani, megváltoztatni, megtörni. Reménytelen helyzetekben a további küzdelemhez mindkettőnek hazaszeretete ad erőt. Az írónak e kisregénye leszámol azzal a nézettel is, hogy fogságba csak a gyengék és árulók eshettek. Ezt a képtelen nézetet cáfolják majd V. Bikov, G. Bondarev és K. Szimonov műveinek hősei is. Solohovnak Szokolov színes személyiségén keresztül sikerült bebizonyítania azt is, hogy az ember nem csupán egy kis csavar a háború gépezetében. Ugyanis a II. világháború alatt, majd az azt követő években keletkezett művekben sok szó esett az úgynevezett „csavarelméletről", mely szerint az egyes emberek kis csavaioknak tekinthetők csupán, ha kihull egy, másik kerül a gépezetbe a helyére. Valóban úgy tűnik, a totális, gépesített, minden korábbi háborúnál kegyetlenebb hat évnek meg kellett volna erősíteni az emberben a „csavarelmélet" létjogosultságát, hiszen úgy tűnt, hogy az egyes ember semmit nem tehet, semmit sem kerülhet el, a gépezetben a helyét más harcos foglalja el, ha ő kidől a sorból. Solohov ezzel a torz, az emberek személyiségével nem számoló, azokat kis csavarkáknak tekintő nézettel számol le. E nézet elutasításaként jelenti ki K. Szimonov trilógiájának hőse Szerpilin, hogy egyetlen ember sem pótolható. Napjainkban különösen megnőtt az érdeklődés az egyes ember iránt, a személyiség szerepe iránt, s ez minden bizonnyal a tudományos-technikai forradalom korával magyarázható. M. Solohov, K. Szimonov, V. Bikov, G. Bondarev hősei is ilyen személyiségek, akik maguk alakítják, vagy legalábbis irányítják sorsukat, nem a vak sors eszközei. S teszik mindezt úgy, hogy közben érző, másokért tenni akaró, felelősséget vállaló emberek is tudnak maradni. Solohov fentebb említett művével utat mutatott író társainak, akikre az a feladat várt, hogy műveikkel kialakítsák az elkövetkező időszak háborús irodalmának arculatát. Ezek az írók korábban maguk is részesei voltak a győzelemnek. Tizenöt évvel korábban az iskolapadból kerültek a frontra, zömükben ott váltak érett férfiakká, s minthogy ők maguk alacsonyabb rangban harcolták végig a háborút, rendszerint az általuk írott művek hősei is egyszerű kiskatonák, csoport, raj, üteg vagy zászlóalj parancsnokai, őrmesterek vagy esetleg hadnagyok. Műveikre jellemző, hogy az eseményeket a kiskatona szemszögéből, a lövészárokból, a kicsiny magaslatokról, a „talpalatnyi földekről" szemlélik. E sorkatonákat szerepeltető írók gyakorta igen kritikus hangot ütnek meg. Nem tesznek különbséget az embertelen német és szovjet parancsnokok között. Művük erkölcsi tanulsága a ma olvasójához szól. E ma is alkotó írók legjelentősebb képviselői V. Bikov, J. Bondarev G. Baklanov. A kritikusok eleinte igen kemény bírálatokban részesítették őket, átfogó háborús panorámákat követeltek tőlük. Gondoljunk G. Baklanov : Talpalatnyi föld című művére, mely 1959-ben jelent meg, és amely szemléletesen érzékelteti Baklanov ars poeticáját is. „Ha majd egyszer véget ér a háború, és az emberek visszagondolnak rá, bizonyára csak a nagy csatákról fognak megemlékezni, amelyekben eldőlt a háború kimenetele és az emberiség sorsa. A háborúkból mindig csak a híres, nagy csaták vésődnek az emlékezet317