Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Király Gyula: Szabadidős nevelés, tanárjelöltek

nek. Ennek függvényéhen is türelemmel kell a hatékonyságot is értékelni. Másrészt azért, mert az alapvető anyagi fedezet lényegében megvan a tanárképzésben. Komoly problémát jelentenek azonban az alábbiak: az idő objektíve kevés, illetve sokszor szétforgácsolódik intézményeinkben. A hallgatói óraszám magassága (30 — 36 között) és a sokszor tanteremhiány miatti kedvezőtlen órarend eleve deformálja a szabadidő fogalmát, és objektíve csökkenti annak mennyiségét. Nem véletlen a jelenleg is folyó tantervi reformtörekvés. Ehhez járul még a tudományos ismeretanyag félelmetes mennyisége. Oktatónak —hallgatónak egyaránt küzdenie kell az idővel. A szabad időből egyre többet kell felhasználni a kötelező munkára. A diákember életmódja pedig tanul ás-centrikus: nem könnyű tisztázni, melyik órája ún. szabadidő, s melyik munka — például másnapra! Eleve a szabadidővel való gazdálkodás problematikája vetődik fel. A hosszan felsorolt szabadidős programokkal felvázolt kép csupán felülnézet. Valamennyi létezik az intézményekben, tehát igaz. De nem képzelhetjük, hogy minden műfaj, alkalom minden hallgatót vonz, mozgósít. Zömmel az adott szakos hallgatók a művelői bizonyos kulturális ágaknak (ének-zene, képzőművészet, kiállítások, stb.), más szakosok akár hallgató-nézőkénti részvétele eléggé változó. A tömegsport élesztése még mindig nehézkes — a reggeli tornáról még csak humorral beszélhetünk. Az öt napos munkahét problematikája is bonyolult. Egyelőre még negatív hatását érezzük: hét végén a hallgatók hazautaznak. Nyilvánvalóan azonos a hallgatók szemlélete a társadalmi átlaggal: a hétvége „mentes" minden munkahelyi „elfoglaltságtól" — mégha élvezetet is nyújtana. Természetesen, bízunk abban, hogy ki fog alakulni a hétvégék ügyes kihasználásának módja. Hátha a hazautazás „műfaja" válik majd hasznos szabadidős tevékenységgé? Jelenlegi hasznossága még felderítetlen. A visszaérkezés első napja és az elutazás előtti (pénteki) nap azonban intézményi „szabadidő-csökkenéssel" jár: azaz a hallgatói közéleti tevékenység a gyakorlatban a maradék 3 nap szabadidejére zsugorodik. . . Időszakonként változik a hallgatók szabadidős tevékenységének intenzitása és műfaji repertoárja. A vizsgaidőszakok minimálisra csökkentik a szabadidős tevékenységet: a szervezetteket teljesen, az egyéniekből legfeljebb a tv, rádió, film, újság, szépirodalom, esetleg kevés kikapcsolódó műfaja marad. Látszólag „természetes", érthető és helyénvaló is. De vannak esetek, s kutatások is kimutatják, hogy évközi egyenletesebb életmóddal, a folyamatos tanulással és arányos pihenéssel-szórakozásokkal eredményesebbek és kényelmesebbek lehetnének a vizsgaidőszakok. Ez a probléma is állandó gondot jelent a pedagógusképzésben — a szabadidő relációjában is. (10, 29) Végül fel kell tennünk a kérdést: Van-e és milyen mértékű a nevelőjelöltek felkészítése az ifjúság szabadidejének, művelődésének, szórakozásának megtervezésére és megszervezésére ? A társadalmi és szakirodalmi kritikák inkább elmarasztalják a tanárképzést. Ez az áttekintés sem akar sem bizonyítás, sem cáfolat lenni. A kérdés ugyanis igen súlyos és fontos. Összes vonatkozásában ma még nem is lehet teljes értékű választ adni. Vizsgálni kellene — és sürgősen — többek között: 457