Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Bertha Csilla: A mitikus-költői dráma két változata: W. B. Yeats és Tamási Áron játékai

A MITIKUS-KÖLTŐI DRÁMA KÉT VÁLTOZATA: W. B. YEATS ÉS TAMÁSI ÁltON JÁTÉKAI BERTHA CSILLA A századforduló s a század első felének európai irodalmában, művészeté­ben megnyilvánuló újfajta szellemiség, az ősire, a mítoszra, az archaikus népi képzeletvilágra és szemléletre építő modern kozmikus világlátás különböző helyeken, különböző szerzőknél egymástól függetlenül is kibontakozott. A Lorca — Jeszenyin — Csontváry — Bartók — Kodály — Sztravinsz­kij nevével jelzett sor csak a közelebbről kapcsolódó irányultságú és feladat­vállalást! művészekre utal; számos progresszív művészcsoport, s az egész modern avantgarde egyik fő irányának hangsúlyozott szándéka is alapvetően közös az övékével. Ebbe a sorba illeszkedik Yeats és Tamási, akik művészeté­nek az összevetése esetlegesnek tűnhet ugyan, mégsem lehet érdektelen, hiszen egyrészt népük történelme, s ezzel együtt lelki alkata, gondolkodás­módja nagyon közeli rokonságot sugall, másrészt mindketten közel egy idő­ben sajátosan egyéni, de egymással sok párhuzamot mutató drámaformával újították meg nemzetük és nyelvterületük drámairodalmát. Az egymástól területileg távoleső, közvetlen hatásoktól mentes kultúrák­ban is hasonló utakat járhat be az irodalom, a művészet. A polgári etnológu­sok már a múlt századtól kezdve kutatják és bizonyítják, hogy az emberi kultúra alapvetően egységes, a társadalmi-történelmi fejlődés adott fokán az anyagi és szellemi kultúra jelenségei állandók, a földrajzi meghatározottság­tól s a külső idő rendiségtől függetlenül. Az összehasonlító irodalomtörténet is elfogadja a kultúra, s mint annak része, az irodalom egységének az elméletét. Nemcsak a néphiedelmek, rítusok, szertartások lényege közös a különböző népeknél, hanem méginkább az irodalom ősforrásai, a mítoszok. Ez törvény­szerű, hiszen a mítoszok mindenhol az egységben látott világegészet, a lét szerkezeti és mozgástörvényeit képezik le jelértékű képsorokban. Természete­sen ugyanazokat a világmozgásokat a különböző közösségek saját tapasz­talataik, alkatuk szerint öntik formába. A megjelenítés különbözősége azon­ban belső azonosságot takar. A világirodalom későbbi fejlődési fázisaiban is törvényszerűen létrejönnek olyan rokon jelenségek különböző kultúrákban, amelyek inkább a saját belső történelmi-társadalmi fejlődéssel, mintsem köl­csönhatással magyarázhatók. Az az összehasonlító módszer, amely fölveti az irodalmi folyamat stadiális-tipologikus egyezéseinek kérdését, a különböző népek irodalmának történetileg azonos jelenségeit egyenértékűekként vizs­gálja, „függetlenül eredetüktől, földrajzi kiterjedésüktől, kronológiai be­határoltságuktól" 1. 391

Next

/
Thumbnails
Contents