Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Bertha Csilla: A mitikus-költői dráma két változata: W. B. Yeats és Tamási Áron játékai

Az írek és a székelyek helyzete, történelme sok ponton kapcsolódik egymáshoz — anélkül, hogy bármiféle kölcsönhatás fönnállna. E gazdag népi kultúrával, hagyományokkal rendelkező két nép az urbánus, technikai civilizációs fejlődés viszonylag alacsony fokán állt még a század elején is. A nagyrészt zárt faluközösségekben élő paraszti kultúra nyelvében, szokásaiban, hiedelmeiben őrizte az ősi képzelet világot, gondolkodásmódot. Az írek több százados nemzeti elnyomatottsága a múlt század végére érlelte meg a szélesebb körű politikai és kulturális függetlenségi mozgalmat. Az önálló nemzeti létért szintén évszázadokon át küzdő erdélyi magyarság megmaradásának, szellemi függetlenségének kérdése pedig Trianon után éleződött ki. Az íreknél a kulturális reneszánsz a politikai mozgalommal párhuzamosan, annak céljaival azonosulva bontakozott ki. Erdélyben a függetlenségi harc minden egyéb formájának az eleve lehetetlensége folytán a saját kultúra, a múlt szellemi kincseinek a megőrzése és ápolása, s ezekre építve új értékek teremtése maradt az idegen nemzettestbe való beolvasztás elleni küzdelem egyetlen formája. Az íreknek ebben a korszakban kellett önálló nemzeti irodalmat alkotniuk, az erdélyieknek — mivel váratlanul leválasztották őket addigi szellemi közösségüktől, a magyarságtól — szinte újra meg kellett formálniuk szellemi arculatukat s kifejezni sajátosságukat egy most már önálló irodalomban. A nemzeti sors, létkérdések és az irodalom ilyen elválaszthatatlanul főként kis népeknél fonódik össze, s azoknál is leginkább a nagy sorsfordulók, az elnyomatás vagy függetlenné válás nagy drámai pillanataiban. Fenyegetett létű kis népeknek van szükségük arra, hogy az irodalom, művészet részt vállaljon a létküzdelemben, a nemzeti tudat fölébresztésében vagy ébrentartásában. A nemzeti irodalom megteremtéséhez vagy újjászületéséhez mindig hozzátartozik a nemzeti színház és dráma létrehívása. Írországban a századforduló táján a függetlenségi küzdelem szerves részeként elindult az ír drámamozgalom (Irish Dramatic Movement), amelynek határozott célja az ír szellemű drámaírás föllendítése volt. Egyik vezéregyénisége, a színház, a dráma kérdéseit elméleti szinten is átfogó irányítója W. B. Yeats. A saját belső kettősségeiben s az ország állapotában rejlő drámaiság mellett tehát a külső szükségszerűség is indította a drámaírásra. Tamási hasonló korigény kielégítésére kezd drámát írni: a Kolozsvári Magyar Színház pályázatára, amelyet „az eredeti transzilvániai drámaírás bátorítása és ösztökélése céljából" hirdettek,

2 küldi első drámáját, az Ősvigasztalást haza Amerikából 1924-ben. A magyar szellemű színház igényét évekkel később fogalmazza meg: „Aki ismeri a háború utáni magyar népi irodalom európai színvonalát, az nem láthat megszűkítést vagy lebecsülést abban, hogy 'magyarokról magyaroknak' szeretnénk színházat. Azt lehet vitatni, hogy a politikában mikor és mennyi helye van a nemzeti egyedülvalóságnak, de azt, hogy az irodalom és a művészet megtartója és éltetője a nemzeti sajátság: minden magyarral együtt vagy bárki ellen valljuk és hirdetjük."

3 „Yeats mondata: „Nincs nemzeti lét irodalom nélkül, . . . aminthogy nincs nagy irodalom nemzeti jelleg nélkül"

4 szinte szó szerint rímel Tamási gondolatára. Ahhoz viszont, ami Tamási számára magától értetődően, származásából, életkörülményeiből adódott, Yeats elméleti úton jutott el: hogy a nemzeti irodalomnak, drámának a népi kultúrából kell kinőnie. „Minden nemzeti drámai mozgalom vagy színház az olyan 392