Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Lengyel Zoltán: A szovjet háborús próza főbb korszakai

be. A mi hídfőállásunk aligha számítható ezek közé: Ennek a hídfőállásnak sorsa annyi, mint egyetlen ember sorsa, amikor embermilliók sorsáról van szó. Pedig mellesleg a milliók sorsának eldőlte gyakran egyetlen ember sorsával kezdődik."

1 Baklanovnak azt is szemére vetették, hogy a félelemérzést naturalista módon ábrázolja, akárcsak a halál borzalmait. G. Barabás szerint a művében rejlő fő veszély a deheroizáció, amit már az 1954-ben megtartott írókongresszuson bíráltak. Az ilyen jellegű művek jelzik az emberi sorsok iránt megnövekedett érdeklődést. (L.: J. Bondarev korai kisregényeit, Az utolsó ágyúlövéseket és A zászlóaljak tüzet kémek címűt.) Egészében véve e művekről elmondható, hogy a valóság szintéziséből születtek és magukon viselték az írók eszmei útkeresését. Az 1956-tól napjainkig terjedő szakaszon belül a 70-es évek irodalma külön figyelmet érdemel. E korszakra a téma továbbfejlesztése a jellemző. A szerzők nagy figyelmet fordítanak a hősök pszichológiai ábrázolására, felhasználva a dokumentumokat, példázatokat és szimbólumokat. (L.: V. Bikov 1970-ben megjelent Az út végén című kisregényét, vagy az 1972-ben ugyancsak az ő tollából megjelent Obeliszket. De említhetném a közelmúltban megjelent Elmész, de visszatérsz-e ? című kisregényt is. E művekben az ember magatartása, viselkedése iránti fokozott érdeklődés igen szemléletesen jut kifejezésre. Bikov művei vitatkozásra ösztönzik mind a kritikusokat, mind az olvasókat. Művészete eredetiségét, sajátosságát bizonyítja, hogy a kritikusok közül többen, így A. Bocsarov, L. Lazarev és A. Adamovics napjainkban már „bikovi kisregényről" beszélnek. Az utóbbi huszonöt évben keletkezett háború ihlette irodalmi művek sorában Bikov egyéni hangvételű kisregényeit figyelmen kívül hagyni lehetetlen. Az író esetében a háború egy életre szóló kimeríthetetlen alaptéma, melyhez Bikov újra meg újra visszatér, őt azonban, aki ifjúként az iskolapadból került a frontra, nem a háború csatái, nem a hadiesemények foglalkoztatják. Figyelmének középpontjában az ember viselkedésének vizsgálata áll. Hőseit általában nem hétköznapi szituációba helyezi. Döntésre készteti őket, mely döntésmeghozatal során vizsgáznak emberségből, hazaszeretetből, bátorságból. Az író népszerűségét az is fokozta, hogy ő arról írt, amiről írótársai nem mertek vagy nem akartak írni. Közvetlenül a háború után a monumentális tablók bemutatása volt a divatos. Az írók a közel ezerötszáz napig tartó harc nappalainak és éjszakáinak bemutatására, cLZcLZ a háború teljességének ábrázolására törekedtek. E korábbi művek hőse is az orosz nép, de e hősök inkább szent hősök, mint emberi tulajdonságokkal felruházott, a halált is félő hús-vér Tyorkin típusú hősök voltak. E korábbi kor írói szentségtörésnek tekintették a személyek tragédiájáról szóló írást akkor, amikor a háború az egész nép nagy tragédiája volt. Bikov Solohov: Emberi sors című művének megjelenése után Baklanovhoz és Bondarevhez hasonlóan szakítani mert ezzel a szemlélettel. Műveiben figyelmét az ember belső lelkivilága ragadja meg, őt a hősök vagy árulók viselkedésének mozgatórugói érdeklik. Nem a „hogyanokra", hanem a „miértekre" keresi a választ. Bírálói azzal vádolták, hogy a kis „talpalatnyi földek" és lövészárkok igazsága csak rész igazság. Bikov szerint azonban húsz évvel a háború befejezése után illő a háború bemutatása, ábrázolása terén is előbbre lépni. Kívánatos ez szerinte annál is inkább, mert a Napjaink szovjet irodalma 1974. 389. o. 318