Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Bihari József: Henrik Birnbaum szlavisztikai munkássága — Kitekintés egy nyugati szlavisztikai központ műhelyébe — (Pótlások)

schade (sein), leid (tun, habhaft (werden), eingedenk (sein) stb., de döntő körülménynek azt tekinti, hogy a szóban forgó határozószavaknál is az oroszban mindig az igének egy kopulás (ideértve a null-morfémát is) alakja fejezi ki az állítmányt. Az orosz ún. állapothatározói kategóriának, legalábbis szemantikailag, megvannak a megfelelői nemcsak a többi indoeurópai nyelvekben, különösen a görögben, latinban vagy németben, hanem más szláv nyelvekben is, köztük nem utolsósorban a lengyelben, és az a körülmény, hogy általánosságban másképpen használják a létigét, vagyis hogy a fenti nyelvekben ez az ige szabályszerűen megjelenik a jelenidőben is, még nem ok arra, hogy külön kategóriába soroljunk egyes predikatív értékű határozószavakat. Birnbaum szerint a lengyelt ebből a szempontból még nem eléggé tanulmányozták, de annyi eddig is bizonyos, hogy abban is vannak szavak, amelyek mindenesetre lexikális jelentésükben, ha nem is szintaktikai használatukat illetően, külön szófajba sorolhatók be. Ilyenek pl.: mzona, trzeba wolno, zal, szkoda stb. Az e határozószókkal alkotott mondatokban a jelenidőben a lengyelbeii is hiányzik, de a múlt és jövő időben — akár az oroszban — már ki kell tenni a kopulát. Sőt egészen kivételes helyzetben a jelenidőben is (j e s t). J. Kurylowicz szerint mind az oroszban, mind a lengyelben nem délszerű az állítmányértékű állapothatározószókat új, önálló szófajnak tekinteni. E vélemény elfogadása iránt mutat hajlandóságot Birnbaum is. 5. Igen gyakran szerepelnek — min végű hercegnevek a délszláv területeken. Igy pl. ismeretes egy szlovén Hotimir hercegi ivadék, Boruta unokaöccse, aki miután az újonnan megalapított Chiemsee kolostorban keresztény nevelésben részesült, uralkodása idején (kb. 750 — 770 körül) az alpokbeli szláv fejedelemségben előmozdította a kereszténység elterjedését. Horvátország korai középkori uralkodóinak a listáján is sok-sok -mir végő név szerepel. Ugyanez vonatkozik Szerbia fejedelmeire is. Mindez mindenesetre arra mutat, hogy -mir végű szláv fejeielemnevek egészen a késői középkorig nem voltak szokatlanok. Ezért talán nem túlzott az a feltevés — mondja Birnbaum — , hogy egy bajor herceg is, akit először ismertek el osztrák fejedelemnek, a 12. században régi modell alapján a német neve (Heinrich) mellé még egy másik szláv nevet is fel kellett, hogy vegyen. A mai Ausztria területén nemcsak a szláv szubsztrátum bizonyítható kétségtelenül, hanem az sem kétséges, hogy egykor a német és a szláv lakosság tartós szimbiózisban élt egymással. 6. A névtan elsőrendű jelentősége a korai, különösen az irodalmi nyelvet megelőző nyelvi állapotok feltárása céljából már rég ismeretes a szlavisztikában. A névkutatók felsorolása után egy konkrét példát említ meg Birnbaum: a 12. századbeli korai ó-lengyel hangállományát és alakrendszerét, ha nagy fáradsággal is, csak az itt-ott különböző glosszákban elszórtan található nevek alapján rekonstruálhatjuk, mert a lengyel népnyelv kéziratban fennmaradt első emléke csak a 14. század közepéről származik. Ennek ellenére a sok és gazdag lelőhelyeket mindezideig vagy egyáltalán nem tárták még fel, vagy legalábbis szlavisztikai szempontból nem dolgozták még fel. Ez vonatkozik nem utolsósorban a korai középkori bajor vagy általánosabban: délkeleti német nyelvterületre és ennek a szlávok által betelepített keleti vidékére is. Persze itt nem hagyhatók figyelmen kívül a politikai okok, gondoljunk csak a 224