Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Lisztóczky László: Erdélyi János és a Kalevala

tiíránkat vissza akarta vezetni az áthonosítás szakaszához. Ennek segítségével ellensúlyozhatjuk a „kelmeiség" torz jelenségeit, a felszínes, külsőséges jegyekkel hivalkodó „hazaiság" divatját, torlaszolhatjuk el irodalmunkat fenyegető beszűkülési folyamatot. Szerinte irodalmunk érettségét épp azon mérhetjük, hogy mennyire tud érintkezési pontokat találni az „általános emberi "-vei, mennyire képes idegen hatásokat magába olvasztani: tisztában volt a nemzetinek és a nemzetközinek a korrelációjával. Az általa körvonalazott új átsajátítási program azonban lényegesen különbözött az előzőtől: Kazinczy korában a nagy nemzeteknek a miénknél fejlettebb, előrehaladottabb, „polgárosultabb" irodalmát utánoztuk. A magyarnál — történelmi értelemben — magasabb szintre emelkedett irodalmak követése Erdélyi szerint az epigonizmus, az önfeladás veszélyét rejti magában : a Világost követő osztrák terror, az asszimilálási kísérletek, a kozmopolita színezetű „birodalmi civilizáció" egyeduralmi törekvései közepette különösen fontos volt a nemzeti jelleghez, a saját egyéniséghez való ragaszkodás. Az új „tolmácsoló" irodalomnak tehát olyan népek felé kell fordulnia, akiknek a sorsa, társadalmi helyzete hasonlít a miénkhez, így irodalmuk a mi irodalmunkkal a „közös lényegben" megegyezik. Erdélyi figyelme azokra a népekre irányult, ahol a nemzetinek, a népinek a kultusza nemcsak a társadalmi, hanem a nemzeti fölszabadulás vágyaival is átitatódott: szolidaritás alakult ki benne a kis, elnyomott népek kultúrája iránt. A földrajzi és a történelmi szükségszerűség indítékai alapján hirdeti meg a hazánkban élő nemzetiségek kultúrájához való közeledés, a dunai népek egymásra utaltságának, összefogásának gondolatát: „Nekünk, magyarokul, a mai fejlődési fokozat szerint oda kellene dolgoznunk, hogy a velünk egy sorban lévő népszakadékok szellemirányait mindinkább szőnők be műveltségünkbe."

2

0 írásának másik programadó gondolata az „éjszaki vagy skandinávi népköltészet" tanulmányozását tűzi ki célul irodalmunk elé: abból kölcsönözhetünk „elméleti és egyúttal gyakorlati gazdagodást, idomot. . . " Akkor a finnt is megkülönböztetés nélkül a skandináv irodalmak közé sorolták. Erdélyinél az az elmélet jelentkezik, hogy a földrajzi környezet determináló tényezője az irodalomnak: ,,a természet erősen hű magához..., az égalji befolyást az emberi lélekbe is átjátszá. . . " Észak tájain is érezteti ez hatását „az eszmélkedés belső műfolyamában; a gondolkodás kifejezésének módjaiban". Külföldi forrás alapján ihletett szavakkal ír az északi népköltészet természetélményéről, a zord természeti viszonyok tükröződéséről. Szigor és keménység árad a „magányos" északi ember dalaiból. Ember és természet, hatalmasság és hatalmasság, szellem és szellem áll itt szemben egymással: az ember „megszellemíti" a természet jelenségeit, így akar vele mint „hasonmásával" megküzdeni. Az északi népköltészet „bűereje" abból a tulajdonságából fakad, hogy „jelvi (azaz: szimbolikus) kifejezése az ember szellemi uralkodásának és a természet hatalmaival vívott csatájának". Ezért „nem sokat vesztegel a természeti leírásoknál", „a körülményes leírások itt csak rontanák a költői nagyszerűséget. . ." A „kezdői egyszerűség "-et, a „gyermeki szem"-et idéző, „bűvös" képzelőerőt, az ebből adódó „ mélység "-et dicséri.

2

1 214