Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Törőcsik Miklós: Az „önösség", mint a polgár egyéni és egyetemes tragé-diája

polgár, sem osztályhelyzetét, sem életmódját tekintve. Tegyük hozzá, hogy Eötvös többször beszél a munkásokról, például a Párizst járó, szemlélődő Gusztáv ürügyén, de mindig a reflexió szintjén, egészen más képet festve róluk, mint Armandról. Mivel Armandra nem illik rá a proletár fogalma, megállapíthatjuk, ami a cselekményből, származásából, környezetéből, cselekedeteiből, jelleméből stb. természetesen adódik, hogy ti. polgár volt. Emellett sok érv szól. Eötvöst, a liberális arisztokratát, a reformnemzedék tagját igazából a megvalósult polgári társadalom érdekli, ennek az ő számára lényegesnek látszó jelenségeit vizsgálta. Eljuthatott valami keresztényi filantrópiához, moralizáló humanizmushoz, amelynek nyomait a munkásokról szóló reflexiókban valóban megtalálhatjuk, de hogyan juthatott volna el addig, hogy a proletárt lényegesnek tartsa, amikor kortársai, az utópista szocialisták, akiknek hatása Eötvösre bizonyított, sem ismerték fel annak lényegét. És hogyan ábrázolhatná, amikor a korabeli francia, angol vagy orosz realisták is az arisztokrácia és a polgárság körét, alakjait emelik be műveikbe, hősökként! Armand. azon túl, hogy magában hordoz egy jellegzetesen romantikusvégletes vonást: „Dicsőnek látandsz, vagy soha" — mondja;

1

8 beilleszthető a hősök közé mint romantikus hőstípus. Dufey, a karrierista polgár, Arthur, a művésszé vált polgár, Gusztáv, polgár a gondolkodásban és aki hiányzik; a deklasszált polgár, Armand. Armand viszonya Gusztávhoz, Dufey-hez, Júlia apjához, de akár az uzsoráshoz is, úgyszintén a deklasszált, a megalázott vagy megalázkodó, a helyzetéből kitörni akaró, az eszközökben nem válogató ,,bourgeois"-t idézi elénk. Megnyilatkozásai sem mondanák mindennek ellent: lelkesedése a forradalom idején nem a bizonytalan fogalmi tartalmú és e korban egészen mást jelentő nép ügyéért való lelkesedést jelenti, hanem azét a polgárét, aki előtt megnyílt, pontosabban újra megnyílt a társadalmi felemelkedés lehetősége, akár osztálya egészét, akár mint egyedet tekintve. Csalódása is abból adódik, hogy ez a felemelkedés általában és számára konkrétan is korlátozott. Végül Armand sorsának megoldását sem tekinthetjük a proletársors megoldásának ; érthetetlen lenne, miért kell őt, az egyetlent, az osztályából kiemelni. Viszont jól illeszthető egy megoldási kísérletnek a többi polgársors közé: a sikeres karrier, az öngyilkosság, a lelki megsemmisülés mellé besorolható a menekülés harmadik formájának az Armand útját lezáró idill. Sajátos módon Betty vei kapcsolatban nem került szóba a proletáriusprobléma, pedig élete, körülményei, helyzete a regényben őt tennék erre a „legalkalmasabbá", ha nem lenne az ő esetében is olyan természetes, hogy ez a kérdés itt és most fel sem merülhet. Érthetetlen hát Armandnál is így közelíteni az értelmezéséhez. Az eddigiekben, más kérdések kapcsán, óhatatlanul is, sok minden elhangzott a regény és a motiváló, illetve „célba vett" társadalom viszonyáról. Rögzíteni kell végre az alapproblematikát: „De lehet-e annak emelkedni, ki mint a hernyó befonva önszőtte sírjába, önössége szűk körén áttörni nem tud?"

i

9 Az „önösség''-et, az Eötvös által elmarasztalt egoizmust és individualizmust Gusztáv tragédiáján követhetjük. Ezt az önzést tartja az író a megvalósított polgári rend legfőbb hibájának, ezt akarja a megvalósítandó (magyar) polgári társadalomtól távol tartani. Ezek után a válaszkísérletek, az Eötvös által nyújtott megoldási lehetőségek érdekelnek bennünket. A leggyakoribb, de teljesen egyoldalú válasz: 61