Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Törőcsik Miklós: Az „önösség", mint a polgár egyéni és egyetemes tragé-diája

táv drámája, értekező jelleg, konfliktusok elsimulása — néhány megjegyzést mindezen túl szükséges tenni. A „szentimentális regénystruktúrából" számos előnye származik az írónak. A reformkori regények igen gyakori hibája, hogy olyan eseményekre utalnak, amelyek a jövőben következnek be, s amelyről a hős nem tudhat, csak a szerző. A karthausi esetében viszont az ilyen anticipáció természetes, hiszen az emlékeit papírra vető Gusztáv a folyamat és a végeredmény ismeretének immár egyidőben, a leírás pillanatában, birtokosa. Tehát Eötvös itt kiküszöböl egy hibalehetőséget: úgy avatkozik be a regényvilágba, hogy írói beavatkozásként ez észrevétlen marad. Egy példa: „Armand jellemét, vele azoknak, mik későbben történtek, okait könnyebben értheted. Egy szomorú kép ez századunk mindennapi történeteiből, de mennyivel közönségesebb, annyival szükségesb, hogy egészen ismertessék; hogy látva a tiszta kútfőt, melyből a folyamat eredett, s miként s mennyit kelle süllyednie, csak hogy haladhasson, ne egészen neki, hanem inkább szerencsétlen helyzetének tulajdonítsd későbbi elmocskulását A kiemelésekkel jelölt előreutalásokat Gusztáv megtehette, de nem tehette volna meg az író a regényvilág megsértése nélkül, ha nem a regényforma adott változatát választja. Ezzel összefüggésben hangsúlyozni szükséges, hogy a reformkorban megszületett regények közül A karthausi regényvilága a legteljesebb, „igazi regény, saját világú ábrázolás, melynek elemei majdnem mind saját világán belül kapják meg értelmüket".

0 Itt a cselekmény öntörvényű kibontakozását, a személyek motivált és következetes cselekedeteit említem (csupán példaként), megjegyezve, hogy ez nagyrészt a napló-formának köszönhető, hiszen mindent egy szempontból elrendezve, e szempont szerint megfelelően determináltan láthatunk: vagyis Gusztáv szemével, egységesen. Ezért nem tudom hibának felróni sem azt, hogy a regény „tele értekezésszerű elmélkedéssel, lírai áradással",

7 sem „a megosztott igazság ábrázolásának, a kifejezett igazság és a hordozó jellem diszharmóniája megjelenítésének a techniká"-ját,

8 mivel a visszaemlékezés forma jogosulttá teszi a realista regényekre jellemző szerkezeti elvek negligálását, de legalábbis a mellőzését. A regénykeret az első pillanatra szembeötlő, de fontos szerepet lehet tulajdonítani annak a ténynek, hogy míg külön Bevezetés rögzíti a helyzetet, addig a keret záró része a Negyedik Részhez simul. Azt sugallja ez a megoldás, hogy Eötvös számára a helyzet rögzítése volt fontosabb, Gusztáv kolostori-visszanézőnaplóíró állapota, nem az ebből a helyzetből való kilépés, illetve a kivezető szálak elkötése. Tovább erősíti ezt a megoldást az Első Rész kezdetének nyomatékosító jellege: a Bevezetés szituációját ismétli, de már nem az író, hanem a naplóíró, Gusztáv pozíciójából. Vagyis a fentebb említett kétféle út közül a „lefelé", a kolostorba vezető út a fontosabb, nem a „felfelé", a halálba vezető —- ezt bizonyítja e szerkezeti megoldás, mondhatnám, „kétszeres visszatekintés", de ezt bizonyítja az a nem strukturális kérdés, ami a regény keletkezési körülményeinek elemzésénél már megfogalmazódott: Eötvös nemzedékének válságát mutatja be, igaz, többféle megoldási javaslattal. A naplóíró helyzetből következően még egy szerkezeti sajátosság figyelhető meg: Gusztáv tragédiájának kifejlődésével, mely a múltban zajlik, párhuzamosan, de ellentétes irányban végbemegy egy másik mozgás, a jelenben: Gusztáv 57