Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Törőcsik Miklós: Az „önösség", mint a polgár egyéni és egyetemes tragé-diája

megnyugvása. Ez a kétféle út megjelenítésére is eszköz, de ezzel az ellenpontozással a sajátos, dichotom jellegű struktúra hangsúlyt kap. Sőtér István véleménye szerint a Harmadik Részt „nem a cselekmény drámaisága kapcsolja az első kettőhöz", hanem ,,a műben kifejteni kívánt gondolatiság és célzatosság kényszere".

0 E vélemény szerint a cselekmény (és így a szerkezet egysége) kárát látja e rész gondolatiságának. Azaz nemcsak az egyes fejezeteken belül bomlik meg az egyensúly a gondolati, reflektáló, aforisztikus, lírai betoldások hatására, hanem a regény egészének szintjén is. Ezzel szemben úgy gondolom, hogy e részek és fejezetek belső egyensúlya azért maradhat meg, mert minden betoldás a cselekmény természetes részévé válik azáltal, hogy egységes szemlélet és a visszaidéző pozíció által realizálódik, mint azt az előbb láthattuk. Hasonló álláspontot kell elfogadni a mű egészére vonatkozóan is. Ugyanis a Harmadik Résznek a regénybe való „beillesztését" nem kényszerjellegűnek hanem szigorúan kompozíciós szükségszerűségnek ítélem. A témák, problémák rendszeres, mindig újszerű visszatérése: szerelem, barátság, hit, kétely, remény, kiábrándultság átszövi a regény egészét. A regényalakok, akik a felsorolt érzelmek hordozói, párhuzamosan jelennek meg a Második és Harmadik Részben: Júlia és Betty, Armand és Arthur, Dufey és a hasonló szerepet játszó társaság; illetve Gusztáv, akinek személye teremti meg a kapcsolatot e két elem, két szál között. Végül a legfontosabb: Gusztáv drámája egyedi, esetleges lenne (bár, nem tagadom, általánosítható így is), ha a Harmadik Rész nem győzne meg arról, hogy minden barátság, minden szerelem, minden kapcsolat az „öhösség" által semmisül meg. Gusztáv egyéni tragédiája így válik társadalmilag általános érvényűvé. Ezzel a párhuzamos eseménysor, az ellentétes úton futó cselekményszál, az ellenpontozottként említett szerkezet új elemmel bővíthető: a Második Rész (egyes) és a Harmadik Rész (általános) úgy viszonyul egymáshoz, mint két, koncentrikus kör. A reformkori regényeknél, sőt általában a 19. századi „klasszikus" regényeknél nem jelent a regénytér és -idő különösebb problémát, a regényíró „dolga csak annyi", hogy a valóság „külső elemeit a regényvilág számára rendszerezze, rangsorolja". Ezen a valóságos tájból regénytérré változtatott tájon a „regényhős addig és arra tartózkodhat, ameddig és amerre a regényíró élményanyaga, a regény eseménytörténete" engedi.

1

0 A karthausi esetében a naplóíró pozíciójából és a kifejtett kompozíciós sajátosságokból következően sajátos szerepet játszik a tér és idő. Az események színhelyei a regényben másodlagossá válnak, bár mindig konkrétak: Avignon, Párizs, Svájc, Velence stb. E másodlagosnak mondott jelleg oka, hogy belejátszik e konkrét térélménybe az állandó színhely, a közelebbről alig megmutatott kolostor, vagy inkább a „hely szelleme", a kolostor hangulata szövi át a konkrét teret is. Hasonlóan, csak talán fokozottabban érvényes ez az időre. Az események során mindig érzékeljük a konkrét időt, még Arthur vagy Júlia visszaemlékező elbeszélése sem zavarja ezt az érzékelést. A múlt és jelen mégis együtt jelenik meg, természetes, de fájdalmas harmóniában: a jelen tragikus állapota átszínezi a múltat, a múltban mindig érezhető a tragikus jövő. Ez pedig már több, mint a visszatekintő megírásmód, a naplóforma következménye: a múit jelenik meg a jelenben, a jelen a jövőben, a kettő azonos, miközben jól tapinthatóan különböző. Ha nem lenne annyira hihetetlen, a regény egy későbbi fejlődési lehetőségének korai, ösztönös megsejtését lehetne látni ebben a tér-idő technikában. 58