Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Hekli József: Alekszej Arbuzov pályakezdő évei

denciához művek helyett. Az ugyanis, hogy Arbuzov — miként a „rövidnadrágosok" útkeresésének színpadra állítója, Rozov és a tragikus sorsú őstehetség, Vampilov is — általában csehovi inspirációjú darabokat alkotott, nem változtat azon a tényen, hogy másfajta drámákat is írt. A nagy lírai sorozat Az én szegény Maratom, az Egy boldogtalan ember boldog napjai, A vén Arbát meséi, az Esti fény, a Régimódi történet szerzője és a furcsa kitérők, a már-már „idegennek" ható művek írója, az Európai krónika, a Tizenkettedik óra, a Várakozás Arbuzovja egyaránt építette azt az irodalmi hidat, amelyen a szovjet dráma a sematikus, szimplifikáló stílustól a maibb, motiváltabb realizmusig eljutott. Arbuzov a Mejerhold megálmodta színházi írótípushoz áll közel, amely a kortársi valóság művészi ábrázolásában állandóan keresi azokat az új formákat, hőstípusokat, színpadi jelrendszereket és konfliktusokat, amelyben az aktuális témák a leghatásosabban tükröződhetnek. Azon írók sorába tartozik, akik új csapást vágtak a szovjet drámaírásban, visszakanyarítva azt a „konfliktusmentesség" és a kivételes hősök szoborszerű ábrázolásától az élet realitásához, az emberek mindennapjaihoz. A tanulmány a félévszázados alkotói múlttal rendelkező Arbuzov pályakezdő korszakát, a 20—30-as években írt műveit elemzi, amikor még folyt a nagy harc a különféle irányzatok és irodalmi csoportok között. Teljesen érthető, hogy első darabjain még erősen érződik a Proletkult és a TRAM hatása: a mesterkéltség, az egysíkúság, a sablonos utánzás. Az 1920—1930-as években jelentkező fiatal drámaírók — miként Arbuzov is — egyidősek voltak hőseikkel, s a figuráik eszével gondolkoztak, azok szívével éreztek. Mindez, no meg lankadatlan kezdeményezőkészségük, szenvedélyes színházszeretetük sok-sok nehézségen és megpróbáltatáson átsegítette őket. II. Alekszej Arbuzov 1908. május 26-án született Moszkvában, majd néhány év múlva szüleivel Petrográdra költözött. A zilált családi körülmények — az érzékeny idegrendszerű anya kórházba került, majd meghalt, az apja újra nősült — teljesen megzavarták az egyébként is vadóc természetű gyermeket. A csínyeket és kalandokat kedvelő fiú élete az utcán folyt, majd a családi kör biztonságából túl korán kikerült ifjú Arbuzov útja egy nevelő in ézetbe, aztán a Gyermek Munkakolóniába vezetett. Egy időre nagynénje, Vera Szavics vette pártfogásába. Zaklatott sorsa egy csapásra jó irányba fordult, amikor a színház bűvkörébe került. 1922-ben már a leningrádi Mariinszkij Színházban statisztált, később az Akadémiai Opera és Balett Színházban is kapott jelentéktelen, „hangtalan" szerepeket. Rövid ideig egy mozgó „vagon-színházban" dolgozott, de különféle önképzőköri színielőadásokon is vállalkozott beugrásokra. 1925— 1928 között a leningrádi Peredvizsnij Színház mellett működő színész-stúdióban tanult, ezután pedig különböző műkedvelő társulatokban és színházakban lépett fel, sőt nem egyszer kisebb dramaturgiai és rendezői feladatokat is magára vállalt. Ahogy később érett fejjel mondta: „A színház nevelt engem .. ."[1] Alekszej Arbuzov első irodalmi jelentkezésekor — a 20-as évek közepén •— a szovjet irodalom igen izgalmas és bonyolult korszakot élt át, amelynek igényes és sokoldalú elemzésére — több szakavatott irodalomtörténész mellett — Bakcsi György Forradalmak, háborúk, irodalom [2] című könyvében vállal.220