Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Hekli József: Alekszej Arbuzov pályakezdő évei

kozott. Külön-külön is taglalva a három főműfaj fejlődésútját, a kritikus tényekkel bizonyítja, hogy a különféle irodalmi csoportosulások és tendenciák hatása egyaránt érződött a lírában, a prózában és a drámában. A szovjet dráma története minden bizonnyal még változatosabb és különlegesebb képet mutat, mint a másik két műfajé." A szovjet dráma bölcsőjénél szép számmal találunk olyan írásokat, amelyek túljutnak az „agitációs dráma" közhelyein, primitív megfogalmazásain, de ugyanakkor — talán az élettapasztalatok és az áttekintés hiánya miatt is — jelképi rendszerbe, illetve a történelem mélyére vetítik vissza a kor súlyos etikai és filozófiai problémáit [3]. A harmincas évektől, a korszak kultúrpolitikájának következtében a szovjet drámairodalom tematikailag és formailag beszűkült, ennek következtében általában 1 amar avuló rutindarabok, elvétve félbemaradt és rosszul sikerült remekmű/géretek készültek. Természetszerűleg nagy visszaesés mutatkozott a színház? életben is, hiszen csaknem két és fél évtizedig „olyan darabok mennek a színpadokon, amelyekben melodráma helyettesíti az érzelmeket, egyik műből a másihban vándorló típushelyzetek és konfliktusok az új keresését, vulgáris kiszólás ok a humort, vezércikkek és direktívák alapján írott tézisdarabok az igazi aktualitást." [4] A sablonos „tézis-művek" " és a kollektív-rögtönző munka eredményeként születelt darabok mellett, üde színfoltot jelentettek Romasov Sültgalambja és Megbízólevele, Trenyov Ljubov Jarovájája, Visnyevszkij Optimista tragédiája, és természetesen Makszim Gorkij élete utolsó éveiben írott drámái is. A néhány kiemelkedő színpadi mű mellett általában a dráma sorvadását figyelhetjük meg az említett időszakban, amelyet elsősorban — több más tényezővel együtt — egy káros nézet, a „konfliktusmentesség" idézett elő. Amint Makarenko szellemesen írta 1938-ban; „Ezt a mi hősünket megszabadították az összes konfliktusoktól, és örülnek: milyen boldog, konfliktusmentes lény! Hősünk régóta elszokott attól, hogy gondolkodjék, gyötrelmesen döntsön, kényelmetlenül szenvedjen. Hősünknek nincs lírája, humora, nincs benne szarkazmus. Valamiképpen megkönnyített lény ő, akinek számára minden eldőlt, aki mirdent tud, csak a bűn ismeretlen előtte .. ." [5] E 'elragadott, jellemző tények és részletek csupán arra szolgálnak, hogy megkönnyítsék az eligazodást Arbuzov pályakezdő éveiben, s e rövid bevezetővel is érzékelhetőbbé tegyük az ifjú tehetség ígéretesen bontakozó drámaírói útját kísérő buktatókat és megpróbáltatásokat. Arbuzov 1925-től — alig 17 évesen — kezdett rövid agitációs jeleneteket írni a SProletkult. majd a TRAM (Munkás Színkör) alkalmi színpadai számára, és az effajta művészi-agitációs tevékenységét hosszú évekig, egészen a Hat szerelmes (1934) című vígjáték megírásáig folytatta. Ezek a jelenetecskék, mint az Ötéves terv, a Légy készen, az Arccal az ipari-pénzügyi terv felé, a Rote Fahne, s a többiek mindenben megfeleltek a kor követelményeinek és divatjának, mert a legfőbb jellemzőik: az aktualitás, a látványosság, a népnevelői szándék és a publicisztikai pátosz. Az ún. „agitkák" politikai tartalma, aktualitása és mozgósító jellege volt a lényeges, a kidolgozás, a minőség legtöbbször igencsak háttérbe szorult. Ugyanakkor különlegesnek tűnt a rögtönzött, gyakran váltakozó szövegű „agitációs revükben" a film elemeinek, főleg a montázsnak az erőteljes alkalmazása. Ezek a társadalmi célkitűzéseket, mozgalmakat, jelszavakat reklámozó látványos jelenetecskék lényegében nem önálló alkotások, hanem osztályharcos, tematikailag odaillő prózai vagy verses mű-részletek és .221