Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Szőke Lajos: össz-szláv írásrendszer-tervezetek

szláv nyelvek számát. Fent említett művében a délszáv nyelveket próbálta egy közös íllír nyelvben egyesíteni. Csak ezután lehetett volna elindulni az abszolút egységhez vezető úton az ószláv nyelv alapján. Bár elképzeléséből még a középső fokozat sem valósult meg, azaz még mindig nyolc szláv nyelv létezett, 1863-ban kiadta az Y3ajeMHÍ npaBonic CJiaBjaHCKi TO je: uzajemna Slovnica ali mluvnica slavjanska — című művét Prágában. Ez a munka már a következő lépést, a főbb szláv nyelvek közelítését kívánta megoldani. Majar a „grazsdanka" betűit reformálta meg a közös írás ábécéjéül, de saját belátása szerint járt el, és nem vette figyelembe Öumavskynak az összszláv szótárban használt szisztémáját. írásrendszerébe bevezette az , az és a „j" betűt, de hiányzott több hagyományos cirillbetű. Ezekből a hiányzó betűkből arra lehet következtetni, hogy a grafikai konponensek izolálására törekedett, így az orosz m helyett J

;iiiH"-t, a e, u, K)'' által jelölt hangokat kettősbetűvel, ja, je, ji, jy-val írja a szavak elején, vagy magánhangzó után, míg ugyanezeket a hangokat szó végén, vagy mássalhangzó után ta, te, b, by-val jelölte. Nála a „j" a ,,b,, allomorfjaként szerepel (KOHb—KOHj). Ebből az elvből kiindulva bontja fel Karadzic logikus összevonásait jb, H>, , > Jib, Hb, flb, Tb, valamint a csehek szótagképző likvidáit: r, 1, > er, el. A magánhangzók fonematikus értéke állandó volt, tehát független attól, hogy a hangsúly hol helyezkedett el a szóban. Épp ezért kifogásolta az orosz nyelvet, ahol a fonémák megkülönböztető jellege a fonetikai környezettől függ, s emiatt gyakran elvész. Hasonló „tiszta" fonémákat jelentettek számára a mássalhangzók is, tehát függetlenül fonetikai környezetüktől, meg kellett tartaniuk neutralitásukat. (Nem asszimilálódhattak.) A hangsúlyt nem jelölte, amely azt jelentette, hogy minden beszélő (olvasó) saját anyanyelve szabályai szerint hangsúlyozhatott, s ehhez hasonlóan kvantitatív és intonációs eltéréseket is megengedett. A magánhangzók ejtésében nem lehetett eltérés az adott fonémától, tehát nem létezhettek olyan alakok, mint a cseh ,,kűn", vagy az orosz „Méfl". Nem látott különbséget az „bi" és az ,,i" között, ezért csak az utóbbi használatát javasolta: pwöa > piöa. Délszláv lévén nagyon jól tudta, hogy az „b" ejtése igen sokféle lehet, ezért a magánhangzók esetében egyedül itt engedte meg a többféle ejtést (e, i, ei, ie, je, ije). A mássalhangzóknál is voltak kivételek, ahol kiejtésben a szlávok eltérhettek egymástól anélkül, hogy ez megnehezítette volna a megértést. Ilyen variánsoknak tartotta a következő hangokat: g—h (ropa—hora), 1—1 (a szerbeknél ,,o" is ejthető a szó végén), pb—cseh „r" (rad), lengyel „z" (zad), j\b—orosz (Me^ca), lengyel ,,dz" (medza). 1863-ban hatnyelvű szláv szótárt állított össze. E munkája elsősorban nem is annyira a szótár szerepét töltötte be, hanem gyakorlati példákat adott az ,,Y3ajeMHÍ npaBonic"-ban foglaltak illusztrálására. Majar a későbbiek folyamán is mindent elkövetett, hogy elveit propagálja. Sikerült egy pár újságírót maga mellé állítani a délszláv országokban, halála után azonban nem volt senki, aki munkáját tovább folytatta volna. A Krizanic által elindított közelítési törekvések követői természetesen nem mind kapcsolták a közös ábécét egy közös szláv nyelvhez. Sokkal többen voltak azok, akik csupán egy egységes írásrendszer összeállításán fáradoztak. Dobrovsky és Kopitár azon a véleményen volt, hogy a könyvek és a művelődés terjedésével nő a nyomtatott írás szerepének jelentősége, különösen a tájnyelvet beszé.191