Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Kelemen Imre—Dr. Szabó István: Az esetgrammatika előzményei és néhány elméleti kérdése

„Igen is, a mondat lelke — soká keresgéltem alkalmasabb azaz kézzelfoghatóbb kifejezést, de középpont, pólus, sarok, tengely, gerincz, törzs stb., mind nem feleltek meg eszményemnek — a mondat lelke hát az ige." Majd uo. meg is magyarázza mit ért ezen: „A mondat minden többi részeit az ige kormányozza, azok pedig egyenesen vagy közbenjárással hozzá simulnak, támaszkodnak, alkalmazkodnak, tőle függenek és reá vonatkoznak." Károly Sándor (1963) szemléje alapján volt módunkban megismerni Tesniére (1959) mondatelméletét, melyet az esetelmélet egyik közvetlen előzményének tekinthetünk. Az igei kapcsolódási érték vagy valencia és az aktant (Károly Sándor fordításában: cselekvéshordozó) fogalmát Tesniére vezette be, ennek előzményét pedig Bühlernél (1934) „Leerstelle" elnevezés alatt találjuk meg. E fogalmak az elmélet alapkategóriáivá váltak. Bühler néhány megállapításánál érdemes megállnunk, mert vizsgálatukból kiderül, mely gondolatait vették át egyes mai esetgrammatikusok, pl. Fillmore. (Rendszere bírálatát L. Szabó István cikkében, jelen kötet.) A szerzőnél elég egyértelmű megfogalmazásban találjuk azt a, később más szavakkal megfogalmazott gondolatot, hogy egyes szófajokhoz tartozó szavak ún. „üres helyeket" (valenciát vagy kapcsolási értéket) tartalmaznak, melyeket más szófajhoz tartozó szókkal kell kitöltenünk: „. .. die Wörter einer bestimmten Wortklasse eine oder mehrere Leerstellen um sich eröffnen, die durch Wörter bestimmter anderer Wortklassen ausgefüllt werden müssen." (K. Bühler, 1934:173) Azaz bizonyos szófajok szói jelentésük alapján bizonyos vonzattal rendelkeznek. Bühlert követik a mai esetgrammatikusok abban is, hogy az alanyt szintén az ige egyik vonzataként fogják fel. Az az állítás viszont, hogy az „üres hely" más szófajhoz tartozó szóval tölthető ki, ma már nehezen lenne elfogadható, hisz pl. névszó is vonzhat névszóval kifejezett cselekvéshordozót vagy igét: a deszka felfürészelése, a levél megírása, tanulni akarok stb. Bühlernek persze nem tehetünk szemrehányást: ő a hagyományos nyelvi fogalmakban gondolkodva a felszíni struktúra jelenségeit vizsgálja a szófajok szempontjából, eközben a mélyeset-grammatika egyes elemei is felbukkannak gondolatmenetében. A szerzőnek a vonzattal kapcsolatos ismeretelméleti eszmefuttatásai (i. m. 248) sem teljesen fogadhatók el. A mondatot nem azért bontjuk fel összetevőkre (mondatrészekre, cselekvéshordozókra), mert valamiféle „hatásos világfelfogás" ezt sugallja, hanem mert a valóság adott szituációjában az adott tényezők (aktantok) — a cselekvő, a cselekvés tárgya, eszköze stb. — ténylegesen jelen vannak. Az ismét helyénvaló megállapítása Bühlernek, hogy kapcsolási értéke nemcsak az igének, hanem a melléknévnek is van, mivel az utóbbi valamilyen tulajdonságot jelöl, a tulajdonságnak pedig mindig valamilyen hordozója van, azt valamely dologra, jelenségre vonatkoztatjuk. Kétséges viszont, hogy ez a szófaj kizárólag egy helyértékű elem, amint ezt a szerző állítja (i. m. 303). A hajlamos szó pl. két „üres hellyel" rendelkezik: vki hajlamos vmire. Arra is találunk utalást Bühlernél (i. m. 246), hogy a vonzat mögött voltaképpen kategóriák és ezek közti relációk húzódnak: a kulcs sző pl. zárásra—nyitásra szolgáló tárgyat jelöl, és e jelentése révén van egy helyértéke: azon tárgy neve, amelyen az adott cselekvést végezzük: a bőrönd kulcsa, a ház .176