Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Bihari József: Henrik Birnbaum szlavisztikai munkássága — Kitekintés egy nyugati szlavisztikai központ műhelyébe

jelentett az orosz irodalmi nyelv, főleg az elbeszélések és a publicisztika nyelvezetének kifejlesztésében, mert sok bolgár és szerb tudós ekkor teszi át székhelyét a Moszkvai Államba, s működésük igen nagy kihatással volt az ún. orosz—szláv nyelv grafikájára (újra bevezették a nazálisokat, a h betűt magánhangzó után az a váltotta fel, az o és e helyett kezdtek 1,-1 és b-t írni, archaizálódott a szókincs. Sok fölösleges grecizmus került a nyelvbe stb. (és egész szerkezetére). Ez az a korszak, a 15—16. század, amelyet a II. délszláv befolyásnak szokás nevezni. A szóban forgó disszertáció címe pontatlan — állapítja meg Birnbaum — mert lényegében nem a fentebb felsorolt jelenségekkel foglalkozik, vagy legalábbis nem ezekre helyezi a fősúlyt. Talev könyve első fejezetében kitart ama véleménye mellett, hogy az általa tanulmányozott jelenségben elsősorban a közép-bolgár nyelv és az ezen a nyelven folyt istentiszteleti írásbeliség játszott nagyon fontos szerepet, mégis támogatja azt az elvitathatatlan tényt, hogy még nem sikerült és úgy látszik, nem is fog soha sikerülni meghúzni egészen pontosan a határvonalat egyrészt a közép-bolgár, másrészt az egyháziszláv nyelv (és irodalom) ószerb variánsai között. Birnbaum is elismeri, hogy e téren még jelentős hiányok mutatkoznak és a témát tovább kell még tanulmányozni. A II. fejezetben Talev a közép-bolgár irodalmi nyelv bevezetésének a részleteivel foglalkozik a késői középkori Moszkvai Államba. Talev a későbbiek folyamán (III. fejezet) hasonlóan a bolgár tudósok legtöbbjéhez, az ószláv kanonikus szövegeiben éppen a bolgár nyelv legrégibb emlékeit látja, tagadva emellett — és Birnbaum szerint is teljes joggal — egy ó-középkori korszak sajátos makedón nyelvének a létezését. (Vannak, különösen a jugoszláv tudósok között más vélemények is, hiszen szinte minden nemzetközi nyelvészeti konferencián éppen ezen kapnak hajba a kétféle álláspont képviselői.) Ebből természetesen még nem következik — mint ahogy ezt napjaink igen sok bolgár tudósa állítja — a mai irodalmi makedón nyelv tagadása, amelyet, mint ismeretes, Jugoszlávia déli részén beszélnek a Makedón Népköztársaságban. Ugyanekkor Talev nem tér ki a vita elől. Elsősorban jugoszláviai (pontosabban: makedóniai) kollégáival vitázik, akik az utóbbi időben, kétségtelenül főleg politikai okok miatt igyekeztek bebizonyítani egy sajátos ősi vagy középmakedón irodalmi nyelv létezését. Birnbaum Talev munkájának általános értékelését 3 pontban foglalja össze, melyek a következők: (1.) Az ún. II. délszláv befolyás Oroszországban a 14—15. században — ahogy Talev helyesen írja —, elsősorban nem a törökök hódításának a következménye a Balkán-félszigetre és nem is a délszláv (bolgár és kisebb mértékben szerb) tudósok tömeges áttelepülésének a következménye a Moszkvai Állam és Délnyugat-Oroszország (azaz Lengyelország—Litvánia) határai közé. (2.) Bár az orosz egyháziszláv istentiszteleti könyvek normalizálásának modelljeként főleg a középbolgár kéziratok szolgáltak, mi semmit sem tudunk — állapítja meg Talev — a bolgár kéziratok tömeges mértékű importjáról Oroszországba. A 14—15. századbeli bolgár kéziratok többségét az oroszok az Athoszhegyi kolostorokban és Konstantinápolyban való tartózkodásuk idején másolták le. (3.) Az irodalmi (vagy a bolgár szerkesztésű egyháziszláv) középbolgár nyelv .169