Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

III. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Nguyen-Dang-Khői et T. Pócs: Données complémentaires á la connaisance de la flore vasculaire du Nord Viet-Nam, I

NÉHÁNY ADAT HAZÁNK MOHAFLŐRAJAHOZ DR. PÖCS TAMÁS Az elmúlt években több hazai gyűjtőutamon bukkantam érdekes és ritkább mohaelőfordulásokra, e kis munka célja ezeknek az adatoknak a közreadása. 1962. november 4-én a Főiskola Növénytani Tanszékének tagjaival a Bükk-hegység délkeleti részében, a Pazsag erdészház környékén kirándultunk. Az erdészház fölötti északkeleti lejtő árnyas quarcit-szikla csoportján, mely eddig is nevezetes volt a Bükkben ritka acidofil növényeiről (Chimaphila umbellata, Leucobryum glaucum, Jamesoniella autumnalis, Bazzania trilobata stb.), a Dicranum fulvum Hook, több tenyérnyi nagyságú gyepjeit figyeltük meg, 550 m tszf. magasságban. A moha közvetlenül a kvarcfelületen él. A Bükk flórájának újabb montán eleme, hazánkban a Sátor hegységből, Budai hegységből, Kőszegi hegységből és a Mecsekből volt ismeretes. 1965. június 22—24 időszakban dr. Tallós Pál és dr. Szodfridt István erdőmérnökök, az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársai kíséretében felkerestem kutatási területüket, a Bakony nyugati lábánál 200 m tszf. magasságban fekvő, növényföldrajzilag a Zalai Flórajáráshoz tartozó Nyirádi-erdőt. Tallós és Szodfridt korábbi kutatásaik során a terület lápjain érdekes boreális elemekre bukkantak, többek között a hazánkra új, glaciális reliktumnak tekinthető Carex hartmanira. Ez vezetett arra, hogy a terület mohaflóráját is átkutassuk. Várakozásunkban nem is csalódtunk, mert a Carex hartmani lelőhelyén, a „Kárásztó" zsombékosában és a zsombéksásost övező lápréteken hatalmas tömegben bukkantunk a Drepanocladus lycopodioides (Brid.) Warnst. boreális elterjedésül lápi mohára, amely a Kárpát-medencéből csak az utóbbi évek kutatásai során került elő.két pontról, a Tűrje melletti híres lápokról és Gyepükaján mellől. Utóbbi lelőhely a nyiráditól légvonalban mintegy 12 km-re van. Ez a Drepanocladus faj Eurázsia boreális területeinek mészben gazdag síklápjain elterjedt. Leggyakoribb Grönlandon, Skandináviában, Finnországban, Észak-Oroszországban és Szibériában. Már szórványos a német—lengyel síkságon. Az Alpokban viszonylag gyakori, de a Kárpátokban már igen ritka: északon Sulov, Stankovan, északkeleten a Hoverla, Rezinar, a Keleti Kárpátokban Gyulafehérvár és környéke eddig ismert lelőhelyei (D. Nagy É. 1955: 183—185 nyomán). 25* .'{87