Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

III. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Soós I.—Dr. Szőkefalvi-Nagy Z.: Az első magyarországi „timsógyár"

A kioldáshoz vizet a lúgház a timsós tóból, ill. a „stolnából" kapott. Volt azonban a lúgház felett egy kisebb víztároló is (3 öl 5 sok hosszú, 2 öl széles, tehát kb. 6x3,8 m) amelyből könnyebb volt kisebb mennyiségű vizet is kivenni. Ennek a „tónak" deszka fala és kettős deszka feneke volt mint a fakádaknak, az egész pedig „zsindellel van béfedve" [124]. Hogy a beépített famennyiséget érzékeljük, érdemes egy adatot megemlíteni: a lúgház előtti víztárolóhoz 80 öl fára volt szükség. [125] A kioldáshoz a szokásos módszer szerint forró vizet használtak. így történt ez Párádon is. A vizet rézkatlanban melegítették valószínűleg, bár a különböző leltárokban ennek feltüntetése hiányzik. Egy 1790-es adat szerint azonban „a vízmelegítő rézkatlan csapját a rézmíves a timsóháznál forrasztotta". [126] A timsókő-pépet a fakádban a forró vízzel fél óra hosszat kavargatták. Erre a célra szolgált a leltárban is szereplő „10 lapos kapa" [127]. A kioldást a „lúgmester" irányította, „kinek egész esztendőn által 15 x-ja vagyon, és minden holnapra egy kila búzája". (Egy kila = egy köböl = 1 régi mázsa, tehát kb. 50 kilogramm.) Az ő feladata volt egyben a tavak (víztárolók) gondozása, valamint hetente kétszer a tó halainak megetetése [128], A lúgmesternek egy állandó segítsége volt „az kavargatáshoz". Ezen felül 18 napszámos végezte a ki- és behordást abban az időben, amikor a timsógyár teljes lendülettel dolgozott. A napszámosoknak „télben 12 x, nyárban pedig 15 x-jok vagyon" — jegyezte fel 1801-ben Fellenmajer Ágoston [129]. VI. Ülepítés. A kioldó fakádakban a kevergetés befejezte után a timsós oldatot csak addig hagyták, míg a nagyja leülepedett, azután még zavarosan csapokon és csatornákon át nagyobb edényekbe eresztették, hol a víz egészen letisztult. A leülepedett timsós iszap felhasználására vonatkozóan külön utalást nem találtunk. Scholz szerint azonban ezt az iszapot, az ún. Merdachium-ot a falusiak szokták a timsóüzemektől megvenni, s házak fehérítésére, rovarirtásra használták fel [130]. Feltehető, hogy Párádon sem volt ez másképpen. A már letisztult timsólevet tárolás és további ülepítés végett favályún az ún. zsomb-ba vezették, A zsombnak 5 öl hosszú, 4 öl széles, 1 öl 4 sok magas (tehát kb. 10x7,5x2 m) kőfala volt. Ez az épület is eléggé rosszul lehetett megépítve, hiszen 13 évvel az Orczyné-féle nagy rekonstrukció után 1834-ben, a leírás már ezt jegyzi meg a timsóvizet tároló épületről: „Padlása lerogyott. Ezen zsomb felett egy kis kamra is vagyon rossz állapotban. Ebben a zsombban vagyon 60 akós kád, kettő, az az egyik javítást kíván, a másik haszonvehetetlen." [131] VII. Bepárlás (timsófőzés). A zsombból került a timsós víz a bepárló üzemrészbe, az ún. hutába. A folyadék mozgatására szivattyút („szivárvány "-t) alkalmaztak. Erre utal legalábbis az az 1795-ös adat, hogy „Egerben vétetett szivárványhoz 1 új ventil" 4 forintért [132]. A szivattyú részletesebb leírásával nem találkoztunk. A huta volt a timsófőzőgyár legfontosabb épülete. A régi timsógyárban a huta, a lúgtartó 396-