Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

III. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Soós I.—Dr. Szőkefalvi-Nagy Z.: Az első magyarországi „timsógyár"

szeresen távoli, megközelíthetetlen helyen, méghozzá minden évben másutt mérték ki a levágandó erdőrészietet. Közben Orczyné nem adta fe] régi tervét, hogy a Totovits-féle timsóüzemet magának megszerzi. Első, 1806-ban beadott és akkor elutasított kérését hét évvel később megújította, s kérte a szomolnoki bányafelügyelőséget, hogy a „néhány hete" művelés nélkül álló Ker. Szt. János timsóbánya kiaknázási engedélyét reá ruházzák, Totovits ugyanis 1813ban „a' timsó-főzéssel sok káros bukdosásai után" végleg felhagyott [74]. A bányafelügyelőség azonban ez esetben is nagyon megfontoltan járt el. Elrendelte a helyszíni szemlét, hogy a tényleges birtokosok is szót emelhessenek [75]. Végül is a kérést ez alkalommal sem tartották teljesíthetőnek. Az anyagi nehézségek egyre csak nőttek. Az egyre lerongyolódottabb bánya képtelen volt előteremteni az Orczyék által követelt bérösszeget. Ezzel kapcsolatban Dvorcsák Ferdinánd, Totovits kurátora 1813 augusztusában, amikor már másfél évi hátralékot kellett volna megfizetniük, közölte Orczyékkal, hogy az adósságot semmiképpen sem tudják megfizetni, hiszen a gyárban összesen 9 mázsa tisztítatlan timsó van, a hutába bemenni életveszélyes, sem katlanuk, sem megfelelő szerszámuk nincsen. Nem tudják a tisztviselőket, de még a munkásokat sem fizetni. [76] 1816-ban, amikor a bánya már negyedik éve állott, s a telekbérhátrálék már 1500 forintra emelkedett, újra kérte Orczyné a kutatási engedély kiadását, vagyis a bányászat jogának adományozását. Kérésében elmondotta, hogy rövidesen teljesen tönkremegy az egész üzem, amelyet pedig az egykori társulat nagy költséggel építtetett, most azonban nincsen fája és egyéb nyersanyaga sem. [77] A bányafelügyelőség most már Orczynénak adott igazat. Megállapították, hogy az üzemben egyetlen munkás, Török Albert recski lakos van alkalmazva, akinek Totovits már egy fél éve nem fizetett semmit, de nem kaptak bért azok a cigánygyerekek sem, akik segítettek neki, pedig a napszámos bére éppen a fele annak, mint amit a földesúr fizet a saját üzemében (36 illetve 18 krajcár). Dvorcsák kurátor szerint ez az egész gyár, úgy ahogyan most művelik, semmiféle hasznot sem hajt a tulajdonosoknak, de a kincstárnak sincs haszna belőle [78]. Ennek a vizsgálatnak alapján a bányafelügyelőség úgy döntött, hogy az egész üzemet, tehát a fehérkő-hegyi bányát, hányót, tavat, vízvezetéket, főzőhutákat, pörkölő- és kilúgzóhelyeket „fejedelemszabad"-nak nyilvánítja és Orczynénak adományozza. Ezzel egyidejűleg az addig Ker. Szt. Jánosról elnevezett bányarészt Orczyné keresztnevére, Borbálára (Barbara) változtatta. [79] Az épületek és a megmaradt különböző készletek (ólom, vas stb.) árát a végső kiegyezés során 3000 forintban állapították meg, ebből azonban Totovits Antal és öccse, Jáncis mindössze 900 Ft-ot kapott, a többit az időközben felszaporodott bérösszeg fejében mindjárt le is vonták [80]. Ezzel most már mindkét parádi timsóbánya az Orczy-család kezébe ment át. 386-