Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOM- ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Pásztor Emil: Gondolatok Arany Toldijának szereplőiről

Végül szólni kell még a névtelen özvegyasszonyról, aki oly keservesen siratta két fiát a pesti temetőben. Miklós megtudja a gyászos özvegytől — „mert özvegy volt nyilván" (VII, 6) —, hogy a két vitézt előző nap ölte meg a cseh bajnok párbajban. Mivel segíti ez az özvegyasszony főhősünket? Aktív módon semmivel, hiszen — ami mély gyászában fermészetes is — annyira el van foglalva a maga bajával, hogy Miklós ismételt kérdéseire is alig bír felelni, állandó zokogással küzdve. Az asszony nem tulajdonít jelentőséget főszereplőnk azon szavainak, melyekben hősünk a bosszúállásról beszél, hisz ezeket az özvegy egyszerű udvarias szólamnak is vélheti, a szóra bírás eszközének. Idézem Aranyt: Toldi pedig monda: „Ne sírjon kegyelmed, Csak nem támad már fel a két vitéz gyermek: De ne legyen nekem az Isten Istenem, Ha bosszút nem állok érettök a csehen. Hanem kérem szépen (s látja, nem hiában), Mondja el a dolgot isten-igazában; özvegy édesanyám van nekem is otthon, Tudom én sajnálni a jó özvegyasszonyt." (VII. 10) Nem kérdezi meg az özvegy, miért kíváncsi Toldi a két halott fiú történetére, de elmond róluk és a szigeti baj vívásról mindent, ami hősünket érdekelheti: jólesik az asszonynak, hogy kipanaszkodhat ja magát valakinek, jólesik neki, hogy legalább emlegetheti két elveszett gyermekét. Miklósról magáról, hogy honnan jött, mi járatban van itt, nem esik szó köztük, másként az özvegy talán felajánlaná neki a két fiú „fegyverét, páncélját". Ez a lehetőség Miklósnak is csak később, már bent Pesten jut eszébe. Most ennek „a síró gyászos asszonynak" nem akar ő is panaszkodni, terveit sem közli vele. így megértve Miklós a bajnak mivoltát, Tovább az asszonnyal nem közlötte dolgát, Hanem köszönt s indult Pestnek városába, Menet nagy dolgokat forgatván magába'. (VII, 13) Azt mondhatnánk: nem maga az özvegy segíti hát főhősünket, csupán a vele való beszélgetés, melynek révén Toldi viszi célja felé saját magát. így nem érthetünk egyet Lehr Alberttel, aki szerint az özvegy is a hősünket „határozottan elősegítők" csoportjába tartozik. Ha Miklós céljainak ilyen öntudatlan előmozdítását is segítésnek fogjuk fel, akkor Györgyről meg a cseh bajnokról is könnyen az derül ki, hogy ők sem csak gátolják, hanem segítik is történetünk hősét, hiszen negatív értékű szavaikkal és tetteikkel — akaratuk ellenére —• nagy tettekre indítják. Gondoljunk csak arra, amikor György korholja öccsét, hogy „nem válik belőle semmi, csak nagy léha" (II, 11)! Ezért szerintem az akaratlan vagy véletlen segítést, illetőleg gátlást nem helyes figyelembe venni a szereplők jellemzésében és csoportosításában. 268