Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOM- ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Lőkös István; Kazinczy 1813-as Dayka-kiadásának korabeli fogadtatása 225 Dr. Nagy Sándor: Egy fejezet a századforduló prózájából (Gárdonyi Géza novellái)

nal belevág a történetbe, a cselekedetekből bontja ki a jellemeket, s ő maga is cselekvő részese a történetnek, amely legtöbbször a felvetett gondolat konfliktuson keresztül kibontott csattanójával zárul. Tömörkény a tragédiákat is felülről, távolról nézi (pl. Tiszai legenda, 1895), szinte kacsint is az olvasóra, miközben a hatóságokat és egymást félrevezető tanyasiakat rajzolja (Förgeteg János mint közerő, 1888; A csempész, 1896; A ravasz Kabók, 1896). Gárdonyi élőbb, belülről nézi parasztjait mindennapjaik aprólékos mozzanataiban. Ennek negatívan értékelhető eredménye, hogy sokszor ismétel, önkörében mozog, témákat, helyzeteket, jellemeket variál. A 90-es évek Gárdonyi-novellái azt is megmutatták, hogy nem ő lesz a magyar falu szociális átalakulásának írója. Ezt majd Móricz Zsigmond viszi végig. Gárdonyi felfedezi a parasztember érzelmekkel telített világát, de lélektani determinációi csökkentik a direkt módon történő társadalmi problémafelvetést. Pedig erre is van példa ekkori munkái között (A lámpás, 1894; Ygazság a földön, 1896). Ezek a lázadás direkt útját jelentik, amit a szabadkőműves hatás és a szocialista olvasmányok inspirálnak. A novellák a lázadásnak indirekt módját, a dezillúzió miatti menekülést jelzik. Jelzik azt is, hogy Gárdonyi számára a a világ ellentmondásossága mindezzel nem oldódott meg, az útkeresés tovább folytatódhat a századforduló után is. Küzdelem a magánnyal — a közösségért A századforduló körüli évek — az egri letelepedés ideje — Gárdonyi eszmei-művészi fejlődésének jelentős állomását alkotják. A korból való kiábrándulás és a dezillúzióval járó lázadás és menekülés nem hoz megnyugvást. A jelenség és lényeg ellentétei kényszerítik arra, hogy új magyarázatokat és új kifejezési formákat keressen, hogy a valóságról szóljon, de ,,lelki áttételekben" keresse e valóság értelmét. A konkrét valóság mellett így lesz fontos témaköre a valósághoz való viszonya, amely elmélyíti eddig is meglevő szubjektivitását. A természetben és társadalomban keresi a világ jelenségeire a magyarázatot. Híressé vált természettudományos megfigyeléseit a mikrovilág tanulmányozása eredményezi, de mindez nem gátolja abban, hogy európai szinten figyeljen a kor szellemi mozgására. Olvassa Gorkij novelláit és az Éjjeli menedékhelyet, ismerkedik Dosztojevszkijjel és Nyekraszov költészetével. Megszerzi a Mercure de France 1901—1902-es évfolyamát, s ebből olvas Baudelaire-ről, a modern szimbolistákról, Verharenről, Gorkijról, Gleb Uszpenszkijról, Korolenkoról, a metafizikai tanokról, misztériumokról, Büchnerről, Feuerbachról, Sully-Prudhommeról és Nietzscheről. A folyóirat jól érzékelhető okkultista, transzcendens jellege segíti abban, hogy végre igazolva lássa törekvését: az emberi élet viszonylatait felül kell vizsgálni, mert a jelenségek mélyén a rejtettebb lényeg bujkál. Ebből a lényegből érez meg valamit, amikor a század első öt évében még intenzívebben fordul a nép felé, amikor Európában a filozófiában és a 252