Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOM- ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Lőkös István; Kazinczy 1813-as Dayka-kiadásának korabeli fogadtatása 225 Dr. Nagy Sándor: Egy fejezet a századforduló prózájából (Gárdonyi Géza novellái)

tanító szeme figyeli meg a paraszti élet tragédiáit, és a jó tollú író képzelete szövi a történetet, a népballadák tragikus szaggatottságával. A rózsatolvaj (1888) is rejt magában ilyen vonásokat, hiszen ez is olyan, mint egy tömör ballada, amelynek keménységét Gárdonyi a gyermekkorból, a sályi mezőkről és fonókból magával hozott dallal enyhíti, de igazában Az árvalegény (1888) című novella a legjobb ekkori írásai közül. Gárdonyi 80-as években született novellái közül ez mutat legtöbb Mikszáth-hatást. A jó palócok és a Tót atyafiak legjobban megkomponált és legerőteljesebb szociális hanggal megszólaló novelláit sem írhatta szebben Mikszáth. Pala Ferkó reménytelen élete a gazdag Tuba István lányának, Zsófinak szerelmében keres nyugalmat. A falu nincstelen árvalegényét azonban nem szeretheti a vagyonos Tuba Zsófi, hiszen „mit mondana a világ". Hogy Zsófi nem lehet övé, Pala Ferkó bánata borba, nótába fullad a cimbalom hangjaival: „Aztán erőteljesek lettek a futamok, s úgy zokogott a cimbalom, mintha értette volna, hogy ez egy temetés nótája, egy árvalegény temetésére csinálta a fájdalom, egy olyan árva legényére, akinek nem volt sem apja, sem anyja, aki siratta volna, sem szeretője, aki ráborult volna koporsójára." A gondolatritmus, a népballadák szaggatottságára emlékeztető ritmikus próza, a párhuzamok, a tömörített cselekmény a mester — Mikszáth Kálmán — hatását mutatják. A vizsga kitűnően sikerül: a jól megszerkesztett novella végére még a tragikus befejezést is odaírja Gárdonyi: „Rézzel cifrás, kis kése szívébe volt ütve — halva feküdt már akkor az árva legény." A vizsgát már a nyolcvanas években leteszi Gárdonyi: zsánerképeiben, anekdotáiban, friss, eleven humoreszkjeiben, csevegő tárcáiban már tudja mindazt, amit Jókai és Mikszáth elkezdett, amit a tárcaírók a 70-es és 80-as években műveltek. Innen már csak tovább léphetett, az igényesebb lélekrajz felé. Mindez persze még nem túlságosan sok. Amikor Gárdonyi ezekkel az írásokkal kísérletezik, Bródy Sándor már kiadta a Nyomor-t (1884), sőt már az Emberek-et (1888) is. Drámai töltésű naturalista novellái más világot fedeznek fel, mint Gárdonyi. Ügy hisszük, már itt induláskor is megvan a kétféle írói út eltérésének magyarázata: Bródy a naturalistákon iskolázza művészetét (bár nem idegen tőle a romantika sem), Gárdonyi inkább affelé a realizmus felé tapogatódzik, amelynek csíráit Jókai zsánerképei és Mikszáth anekdotái, népi történetei melengettek. Az eredmény később is jelentkezik, amikor Gárdonyi megismerkedve a naturalistákkal, elsősorban Zolával, ezek módszerét veszi át csak, analízisüket líraisággal tölti meg. Amikor Gárdonyi önemésztő életpályán, a tanítóság keserű kenyerén és a kezdő újságíró nyomorúságán tanulja az írást, még Tömörkény is ekkor kezd magára találni, Thury Zoltán is a romantika jegyében indul, és csak második kötetébe keverednek sötétebb, realista színek (Tárcanovellák, 1894). Gozsdu már előbb jár, a Tantalus (1886) novellái sokkal 247