Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOM- ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - 185 Kocsis Károly: Időbeli viszonyok kifejezése az orosz és a magyar igei szó-szerkezetekben

nagy számú tehetséges poétát, inkább csak versfaragói voltak. Vizsgálódásainak eredményeképpen „Balassin és Zrínyin kívül nem talál a régiségben érdemes, esztétikailag jelentős alkotót. . ." [54] A közeli múltból is csak Rádayban lát valami újat, figyelemre méltót, ezt is azért, mert egyrészt „. . . vissza tudott nyúlni Zrínyihez . . .", [55] másrészt — megítélése szerint, s ez határozottan Kazinczy nézeteire vall — az újabb idők magyar költése csak vele kezdődik. [56] Ennek a csekély kezdetnek „rezultátumai közé" tartozik az ő három kedveltje: Dayka, Himfy és Berzsenyi ... [57] Dayka és Himfy egymás mellé állítása tehát újból megjelent, méghozzá egyenes folytatásaként mindannak, amit a Csokonai-kritikában er~ ről korábban kimondott. Voltaképpen kora legnagyobb költői közé sorolja be mindkettőt a kritizálandó Berzsenyivel egyetemben. S a kritizálás eszközeivé épp őket teszi, amikor Berzsenyi költői alkatának meghatározását kívánja elérni: ,,Az ő (ti. Berzsenyi L. I.) legjobb darabjai közt nincsen egy is, mely reflexiónak következése volna, minden csupa érzés, minden csupa fantázia, ifjúi erő, ifjúi lángolás, mi őtet a nyugodtabb lelkű Virágtól s a hévvel epedő olasz Daykától megkülönbözteti; de még Hímfytől is, mert ennek lángja szilaj, csapongó, elborító, s fantáziája óriási s elkapó: Berzsenyi ellenben legsebesb lángjai közt is szelíd, az ő fiatal, vidám lelke a görögök felé röpdes vissza, fantáziája ideális képekkel foglalatoskodik, annálfogva stílusa világos, kifejezései exaltáltak..." [58] A „. . . . hévvel epekedő olasz Dayka ..." s a „szilaj", „csapongó", „elborító", „óriási" és „elkapó" fantáziájú Himfy közötti párhuzam-vonás még ezzel sem szakad meg Kölcseynél. Ugyancsak 1817-ben veti papírra Daykáról szóló töredékes recenzióját [59], melynek elkészült részéből is kiderül: benne Dayka és Kisfaludy költészetének együttes vizsgálatára készült. A töredékben maradt recenzió sorsáról igen keveset tudunk, Kölcsey levelezésében nemigen esik szó róla, de Kazinczy sem reflektál rá különösebben. Pedig a töredéket ismerte. Szemere Pál 1817. július 2-án írja neki, hogy „Feri elkezdette Daykát már két ízben; de mind a kétszer elakadott: ma reggel újra próbát tett." [60] Másnap, július 3-án „lopva" le is másolja, s elküldi neki az általunk is ismert töredékes szöveget. [61] Ez minden, amit a töredék sorsáról Kazinczy, Szemere, illetve Kölcsey levelezésének lapjairól kihámozható. Kérdés: mi okozza a töredék körüli mély csendet? Mindenekelőtt erre keressük a választ. A recenzió papírra vetésének ideje: 1817 június—július. [62] Szemere Pál már idézett leveléből az is kiderül, hogy 1817. július 3-án az általunk is ismert töredékes szöveg már készen állott. [63] 1817. június 11—• !2-én kelt viszont Kölcseynek a Kazinczyval való szembefordulást félreérthetetlenül kifejező két levele [64], amelyeket egyenesen Széphalomra címzett. Amikor tehát Szemere híradása a készülő Dayka-recenzióról Széphalomra ér, Kazinczy már szembe is nézett tanítványa és küzdőtársa elfordulásával. 234