Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOM- ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - 185 Kocsis Károly: Időbeli viszonyok kifejezése az orosz és a magyar igei szó-szerkezetekben

Olympius a bámuló szem előtt stb., levettünk-e azért mindent Csokonairól? nem marad-e még elég oldal, mely felől fényben jelenhet meg? (Nincsenek-e hibái Himfynek és Virágnak is? Ha Himfy magát a regékben szinte oly nagynak nézi mint a szerelmekben, az igen természetes clolog: de mi mondhatjuk, hogy ő nagy az egyikben és a másikban kicsiny, s ezen mondás mellett is büszkék vagyunk azt hinni, hogy inkább tiszteljük őt, mint sokan, kik hibáiban is tökéletességet szemlélnek.) [48] Rec. azt hiszi, hogy nem az dicsértetik igazán, akinek hibái is vakon imádtatnak." [49] Ebből az alapállásból közelít tehát Csokonaihoz és ,,. . . ez a kezdet eleve lehetetlenné teszi Csokonai megértését," [50] egyúttal visszavonhatatlanul a Dayka—Himfy—Virág hármas művészi felsőbbségét mondja ki. Mint jeleztük: van azonban e recenziónak szempontunkból egy sajátosan újszerű jellegzetessége is, éspedig Kisfaludy Sándor költészetének — a Kazinczy-féle véleményhez viszonyítva — másféle, Kazinczyénál kedvezőbb beállítása. Elgondolkozásra ösztönző dolog. 1814—-15 fordulóján vagyunk, amikor Döbrentei Erdélyi Muzéuma a korábban nagy vihart kavart Kazinczy-féle Kisfaludy-recenzió szövegének magyar nyelvű közlését vállalja, s amikor a Mondolat kapcsán a dunántúli ellenfelekkel magasra csapnak a vita hullámai. Ez a recenzió viszont — bármenynyire is Kazinczy álláspontjával egyezik — épp Kisfaludy Sándor költés szetének megítélésében jóval mértéktartóbb a széphalmi mesternél. A magyarázatot Szauder Józsefnél leljük meg, aki a Csokonai-kritikát elemezve rámutat Kölcsey kritikusi tevékenységének eredetiségére, önálló törekvéseire. Azt írja: ,,Ez a szigorú elvi kritikus, még ha Kazinczy oldalán áll is, erősen elfordul Kazinczy magatartásától. Olyan tendencia nyilatkozik meg itt először Kölcseynél, amely két év alatt továbbfejlődve éles ellentétbe fogja vinni a mesterrel, magával Kazinczyval." [51] Nos, ez a magatartásbeli elfordulás Kazinczytól épp a Dayka—Himfy —Virág hármas közös nevezőn való emlegetésében ölt konkrétan testet. Kölcsey voltaképpen azt a Himfyt vonja most egy sorba Daykával, aki elé korábban Kazinczy — a recenzióban s az ismert epigrammában egyaránt — épp Daykát állította követendő példaként. S tán az sem hanyagolható el ebben az összefüggésben, hogy az a Himfy kerül most egy sorba Daykával, akinek provincializmusait oly keményen marasztalta el Kazinczy, mégpedig Dayka nyelvi felsőbbségének hangsúlyozásával — s most mindkettő (Virággal egyetemben) Csokonai póriasságával állíttatik szembe ... Kölcsey kritikusi tevékenysége során a későbbiekben sem mond le Daykáról. 1817-ben írja meg emlékezetes Berzsenyi-recenzióját, amely már a Kazinczyval való szakítás elhatározásával párhuzamosan keletkezik — jóllehet benne még mindig Kazinczy szellemében exponálja mondandóját. [52] Ebből a kritikából is kitetszik: kedveltjei között Daykát illeti az elsőség — Himfy és Berzsenyi mellett. [53] Mint ismeretes, a magyar költészet múltbeli fejlődését felvázolva jut el konkrét mondanivalójához. Ez a múlt — úgy látja — nem mutat fel 233