Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2005. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series ; Tom. 32)
Dr. Feketéné Csáfor Hajnalka: Vállalatok társadalmi felelősségvállalása az Európai Unióban és lehetőségei Magyarországon
- a fogyasztói társadalom kereteit elfogadó, piacgazdasági modell szerint működő, alapvetően elkötelezett, a társadalom és környezet iránt felelősséget érző vállalatok; - a hagyományos vállalatok, amelyek működésüket, termékeiket kiegészítik egy-egy, a tudatos vásárló számára fontosnak tartott jellemzővel, ők a „zöldre festők". A következőkben ezekre az említett vállalattípusokra kívánok egy-egy többnyire magyarországi - példát bemutatni. Az első kategóriába azok a vállalatok tartoznak, akik elsősorban nem üzleti alapon működtetik vállalkozásukat, hanem elkötelezettségüknél fogva, céljuk inkább a helyi foglalkoztatás megvalósítása, a vidék fejlesztése, környezetkímélő gazdálkodás megvalósítása, vagy éppen csökkent munkaképességű vagy hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatása. Az ilyen vállalkozásoknak nem céljuk a profitszerzés, támogatások nélkül nem tudnának működni. Magyarországon még nagyon kicsi az ezen kategóriába sorolható vállalkozások száma, aminek éppen az állami szubvencionálás hiánya lehet az egyik oka. A nyugat-európai országokban az ilyen tevékenységet folytató cégeket az állam támogatja, és a társadalom is elismeri. Ha hazai példát akarnék említeni, rögtön egy - a lakóhelyemen, Egerben működő - vállalkozás jut az eszembe. A cég neve Agria Humán szolgáltató Kft., tevékenységei között szerepel könyvelés, adatrögzítés és nyomdai előkészítés. Mindezen tevékenységeket csökkent munkaképességű, testileg vagy szellemileg fogyatékos munkavállalók alkalmazásával végzik el. A második kategória azon cégeket foglalja magába, akik a megélhetés erejéig realizálnak ugyan profitot, de az ökológiai korlátok elfogadásával és a környezetük tiszteletben tartásával önkéntesen határt szabnak a forgalom növekedésének és nem céljuk, hogy minden áron a fogyasztás növelésére ösztönözzenek. A kategória legjellegzetesebb tagjai a biotermelők, akik saját elhatározásukból választanak olyan termelési technikákat, amelyekkel nem szennyezik és használják ki környezetüket, ami mindannyiunk környezete is egyben... Ezzel a magatartással Magyarországon is egyre sűrűbben találkozunk, hiszen a fogyasztók körében is tapasztalható, hogy egyre többen nyúlnak a polcok biotermékei után és vásárolnak organikus élelmiszert családjuk, vagy gyermekeik részére. A harmadik kategória azon vállalatok halmaza, amelyek célja a profitszerzés és a nyereségesség, azonban mindez a közjó iránti elkötelezettségükkel párosulva még hasznukra is válik, hiszen ezzel előnyre tesznek szert versenytársaikkal szemben, sőt ezáltal növelni tudják a tevékenységükből származó profitjukat is. Az ilyen vállalatok jellemzően nemzetközi hálózattal rendelkező nagy multinacionális cégek (pl. Body Shop), amelyek marketing tevékenységük középpontjába a környezetbarát működést és ezáltal a fenn21