Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - Tverdota György: Babits, az írástudó
14 Új Dunatáj • 2015.3-4. szám az írástudó nem is azonosítható a modern értelemben vett értelmiségi fogalmával, amennyiben ez utóbbi magába foglalja a mérnök, az orvos, a természettudós és még sok más, gyakorlati, világi pályán működő hivatás kategóriáit is. Mégsem mondhatjuk azt, hogy az írástudó az értelmiségi egyik alcsoportját képviseli, még ha a terminus hallatán nyomban a pap, a tiszteletes, az író, a költő, a tanár képzete merül is föl képzeletünkben. Az írástudó rangjára minden értelmiségi számot tarthat, aki az erkölcs, az ízlés, a kultúra ügyeiben fejt ki tevékenységet. Ha szabad így fogalmazni, az írástudó az értelmiségi egyik vetülete. Ha rangsort nem is lehet megállapítani más értelmiségi funkciókkal összehasonlítva, hiszen a társadalom egészséges fejlődéséből a gyógyítás, a tervezés, az irányítás stb. nem hiányozhat, annyi elmondható, hogy az írástudó az értelmiségi lét nélkülözhetetlen funkcióit foglalja magába. A rájuk történt hivatkozás adja meg Babits írásának pátoszát. Julien Benda könyve Franciaországban, Babits írása pedig a magyar kulturális életben élénk vitákat gerjesztett, s az utókorban is tekintélyes mennyiségű szakirodalmat termelt. Ennek felidézése messze túllépné előadásom kereteit. Elégséges Babits esszéjének azokat a vonatkozásait kiemelnünk, amelyek a tervbe vett szembesítés szempontjából relevánsak. Babits szerint az írástudó évezredeken át nem materiális érdekeket szolgált, mi több, nem érdekeket szolgált. Magasabb értékek letéteményesének érezte magát, túl a harcos csoport érdekein, azok fölött, azoktól függetlenül. Egy földi harcokon felülálló metafizikai hatalmat, a vallások Istenét vagy a tudományok Igazságát szolgálta. „Az írástudó a Szellem embere; a Szellem pedig tudvalevőleg az, ami az egyes helyett az általánosra néz; s ennélfogva felülemelkedik a tények és esetlegességek hálóján.” A modern kor súlyos válságtünete, hogy a Szellem emberei hűtlenné váltak a Szellemhez; a Vak Ösztönök dicsőítőivé, harcok apostolaivá, az emberi Erkölcs és Közösség tagadóivá, a Tények és az Erő filozófusaivá váltak. Ök az áruló írástudók. Az árulás fő felelőseit Babits nem a tömeg soraiban, hanem a legelőkelőbb, legtekintélyesebb, legragyogóbb, a közösség által iránymutatóként elfogadott elmék szűk körében keresi. A Hatalom filozófusában alighanem Nietzschére, az Elet elsőbbségének hirdetőjében talán Bergsonra, a Tények túlbecsülőiben a pozitivizmus képviselőire, a Gyakorlat kultuszának hirdetőiben a pragmatizmus híveire ismerhetünk rá. Az Ösztönre történő hivatkozás a modern lélektant is a veszedelmes világnézetek közé tereli. A nemzeti öncélúság túlzó hangoztatói a mindenfajta nacionalisták, a társadalmi elv fanatikusai az osztályharcos szocializmus katonái. Aki a Szellem, az Igazság, az isteni kinyilatkoztatás magaslatairól a jelzett elkötelezettségek akármelyiké kedvéért lelép, megkapja Babitsról az áruló írástudó bélyegét. Pártot választani, valamely közösséghez tartozni kívánni megengedett az
