Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)

2015 / 3-4. szám - Tverdota György: Babits, az írástudó

Tverdota György • Babits, az írástudó

15

írástudónak, de mindig tudnia kell, hogy eme esetleges és időleges elkötelezettségek fölött elérhetetlen magasságban ott ragyognak az egyetemes és időtálló értékek, s ezeket a korlátolt érdekekkel szemben kötelessége képviselni, érvényre juttatni. Ha választania kell, akkor az Igazság mellett kell kiállnia, akár az élete árán is. A testtel szemben a szellemet, az aktivizmussal szemben a kontemplációt, a militarizmussal szemben a pacifizmust, a modernséggel szemben a hagyományt részesíti előnyben.

Ismertetésünk leegyszerűsítő, de már így is feszegeti az előadás időbeli korlátáit, így hát beérjük ezzel az összefoglalással, amikor szembesítjük az írástudó eszményképét Babits tényleges értelmiségi magatartásával. A konfrontációra kiváló lehetőséget biztosít a Róna Judit által készített két kötetes Nap nap után című Babits-kronológia, amely a költő 1915-1920 közötti pályaszakaszát dolgozza fel. Az időbeli távolság, amely Az írástudók árulását elválasztja a kronológiában feldolgozott periódustól, nem csökkeni az összevetés érvényét. Az esszé ugyanis nem egy csupán 1928-ra érvényes pillanatnyi hangulatot rögzít, mint gyakran egy lírai vers, hanem részben múltbeli tapasztalatokat összegez, részben a jövőre nézve fogalmaz meg magatartáskövetelményeket. Maga Babits is hangsúlyozza ezt a folytonosságot, amikor az 1928-as esszé szerves előzményeként utal az 1917-ben megjelent Veszedelmes világnézet című cikkére: „Ebben már ugyanarról van szó, - írja, - amiről most akarok beszélni”. Ha volt olyan időszak a költő pályáján, amikor egész további életére mélyen kiható, személyiségét próbára tevő, értelmiségi magatartását évtizedekre megszabó tapasztalatokra tett szert, az első világháború, a forradalmak, a kiépülő keresztény kurzus és a versailles-i békeszerződések periódusa volt.

Lélekcserélő idők - így szoktuk jellemezni a szélsőségek között hullámzó történelmi fordulatok hatását a kortársakra. Mennyivel megrázóbb ez a hatás az olyan hiperérzékeny, ellentétes befolyásoknak kitett, komplikált helyzetű értelmiségiekre, mint amilyen Babits is volt. Ahhoz azonban, hogy az utólag megkonstruált, mozdulatlan tökéletességben ragyogó írástudó-eszmény mögött lezajló kusza, két- sőt többértelmű folyamatok bonyolult dinamikáját feltárhassuk, a rekonstruált adatok olyan közeli, a legkisebb rezzenéseket is nyomon követő, az egységes, ellentmondásmentes narratívába rendezés ösztönzésének ellenálló korpuszára van szükség, amilyenre csak egy életrajzi kronológia képes, mint az említett Nap nap után. Az eszmény és a valóság szembesítését a kissé vérszegény eszmetörténettel és kritikatörténettel, és a szerzőtől elrugaszkodó befogadástörténettel ellentétben a mikrotörténetírás módszerének igénybevételével végezhetjük el. Az életrajzi kronológia az empirikus anyag bőségét és az elrendezés jótékony lazaságát, mozaikosságát biztosítja, a benne zsúfolódó személyes események és kis hatókörű helyzetek elem