Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Gacsályi József: Olvasófotelben: Kis Pál István Szögek a diófában című kötetéről
62 Űj Dunatáj • 2015.1-2. szám éppen melyik vagyok? Istenként talán még tudnom kéne mindent, emberként már elég, tükrömnek az Istent.” (világválságot) Az újrarendezett teremtéstörténetet ismét egy látszólag múltba méretezett, ásatag világ követi a második ciklusban, ám a kövekből feltárulkozó leletek adják a szerepet, hogy lenyomatokból költeményekké váljanak. „Sziklaporladásból homokkővé lettem, patakvizek medrén tovagörgő kavics, kagyló testét zárta kőszívbe türelmem, köré gömbölyödve őrzöm létét ma is.” (Hetedik lelet) A Poliszok romjain című ciklus elején egy Tamási Gábor-fotó jelzi, hogy a városok omlása örök és folyamatos, és az emberi kéz alkotása romjaiban is megidézhető. Az elkövetkezendő alakulatok is a múlt részeivé válnak előbb-utóbb, és nem sejtjük igazán a jövő ítéletét. „Azt mondják, nem számít, itt van Európa! Végre tán befogad, kit puszta karddal védtünk, s mi nem gondolunk már nyolcszáznegyvennyolcra, elhallgatva Trianont és Poznant, tán még beleférünk! Európa nekem Szókratész és Bruno, kitett méregpohár, s eretnek a tűzben. Csoda, ha fontosabb Kölcsey, Kazinczy és az, hogy a szavam, milyen módra fűzzem? Mert Hazám az még van, de lesz-e Európám? A legkisebb királyfi nincs még túl a próbán!” (Vallomásféle egy fülszöveg mellé)
