Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - N. Horváth Béla: Szekszárd emlékezete Mészöly műveiben
42 Űj Dunatáj *2015.1-2. szám tyaól. Még nem lehet több hajnali négynél. A takaró alól is jól hallani a patacsattogást. Az állomásról platánfasor sétány vezet a régi uszodáig, innét éppen tizenkét kilométer a keselyűsi gátőrház. A verebek szívesebben ülnek a lombfedte drótokon; csirregésük mintha lekötött zsákból jönne. A mi utcánk a pincesor alatt húzódik, és enyhe ívben kanyarodik el az apácaiskolánál. Az erkélyről egész a Duna-erdőig ellátni. A védtöltés tetején aranysárga keréknyom, középütt elgazosodott bakhát.” Az idézett szövegrész is mutatja, hogy Mészölynek ezt a korszakát nem véletlenül szokták a nouveau románnal rokonítani. Nemcsak a szövegszerű tárgyiasság miatt, hanem a megidézett filmszerűség okán is. Mint apró snittek tűnnek fel a szövegben különböző helyeken a biografikus részletek, közöttük a szülőváros képe is. Az anzixszerű szerkesztésmód abban is észlelhető, ahogy a város közelmúltbeli történetének időfragmentumai felvillannak. S abban is, ahogy amolyan túlvilágított filmrészletekből összerakódik a város képe és térképe. A helyszínek és az események gyakran ötletszerűen, a beszélő - emlékező szubjektív logikája szerint kapcsolódnak, máskor egy történeti esemény abszurditása fűzi egymáshoz őket, mint a szőlőhegyi barlangok története, amelyeket a tábori csendőrök a háború utolsó időszakában kivégzőhelynek használtak. S amint az elbeszélő megidéz egy másik elbeszélőt, a tanút, a rókák hetekig rájártak a hullákra. Jan Assmann írja nevezetes könyvében a kollektív emlékezet térbeli és időbeli kötöttségéről: „az emlékezés alakzatai megkövetelik, hogy bizonyos térbeli alakot öltsenek fel és meghatározott időhöz kössük őket, azaz hogy tér és idő tekintetében kötöttek legyenek.” Mészöly a kollektív emlékezetben előbbi módon rögzült történetiséget láthatóan átértelmezi, átírja. Elmozdítja az idősíkokat, egymásra csúsztatja. Némiképp oly módon, ahogy Assmann értelmezi az emlékezés rekonstrukciós jellegét: „Az emlékezés nem képes megőrizni a múltat. A jelennel folyik a múlt újjászervezése. Minden új csak rekonstruált múlt alakjában léphet fel. A kollektív emlékezet két irányban tevékeny: vissza- és előrefelé. Az emlékezet nemcsak a múltat rekonstruálja, hanem a jelen és a jövő tapasztalását is szervezi.” Az emlékezés folyamata eszerint többirányú és többrétegű. Mészölynél a kollektív emlékezetet nagyon erősen átjárja a szubjektív emlékezet, a családtörténet magánmitológiája. Ahogy azonban nem írt a városáról sem szociológiailag is érvényes korrajzú regényt, úgy családregényt sem. A város, a család együtt, egymásban létezik, hol az egyik , hol a másik előrébb. Az utolsó kisregény világát a család uralja. Miként az elemzők rámutatnak, a Családáradás szövegrészeit, motívumait illetően a nyolcvanas évekbeli pannon - elbeszélésekkel, darabokkal van kapcsolatban.
