Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - N. Horváth Béla: Szekszárd emlékezete Mészöly műveiben
N. Horváth Béla SZEKSZÁRD EMLÉKEZETE MÉSZÖLY MŰVEIBEN „A szőlőt már régen leszedték, de még a szüret állt. Már a tanyákban új munka kezdődött; és még mindig itták az áldomást. Nem a vidám, nótás szüret volt ez, hanem a bús szüret. Nem a hegyről megnyílott végtelen láthatár, hanem csak a ködös udvarú, üvegburás gyertyának fényköre, öngyilkos lepkék légióival: ősz és kora esték, kártya és kába bor. Nem nők s fiatalok, csak henye férfiak, zord politizálok: az elkeseredett magyarság csücsült fel a hegyre, strázsálni, míg a jövő mámorok leve forr. Ilyen volt a Rácz Józsi halálos szürete.” A fenti idézet egy szekszárdi szüretet ír le, de nem a dolgozat címében megjelölt szerzőtől származik. Mondhatni írhatta volna Mészöly is, de nem írhatta. Az idézet Babits Halálfiai című regényéből való. A másik híres szekszárdi, Mészöly műveiben is jelen van a szőlő, a szüret, a szülőváros, annak története és állóképszerű jelene, de más poétikai elvek szerint megformálva. Mészöly, polgári nevén Molnár, Miklós úgyszólván csak gyerekkorát töltötte szülővárosában, de műveiben - ideértve nagyregényeit is - számos mozzanata lenne megfeleltethető a város, és környéke, Gemenc, a Dunatáj topográfiájának és históriájának. „Úgy lehetne elképzelni, ahogy a valóságban is volt a - keselyűsi gátőrháztól eperfás út vezet a szekszárdi templomtérig (tizenegy kilométer), s ha már ott vagyunk, meg is érkezünk Aliscába, amit még a rómaiak alapítanak, s csak később lesz Szekszárdi a neve - rejtély, hogy miért. Persze az se világos, hogy miért Aliscát találják a legalkalmasabb névnek a rómaiak. Mégis, ez lehet a legotthonosabb név azoknak, akik akkoriban születnek a Bartinában, Kis-Bödőben, Lisztesben, kint a Remetén vagy a Baktában vagy a Kálvária-domb alatt. A Kopasz-hegy azonban már akkor se hasonlítható máshoz. Inkább farkasok tanyája sokáig, míg rá nem jönnek, hogy nyíl gyorsabb, mint ők, s akkor elköltöznek más erdőkbe, ahol kevesebb az ösvény; aztán onnét is továbbvándorolnak, mikor rájönnek, hogy a golyó még gyorsabb, mint a nyíl. A rómaiak a Kopasz-hegy csúcsán gyújtják meg a messze világító jelzőtüzeket. Az észak-déli hadiúton, amely a mai templomtéren vezet keresztül, rézpikkelyes lovak húzzák a harckocsikat, a tankokból később itt fogy ki a gázolaj, itt gyújtják meg a zsákmányt, ha hirtelen menekülni kell, itt eszik meg a saját lovaikat, ha éppen nincs más. S közben mindvégig süt a nap és felkel a hold, ahogy azóta is. Ezt jó észben tartani, ha az ember a templomtérről elindul a Kopasz-hegy felé, felkapaszkodik a Bati-keresztig, a gerincen balra fordul és lőtávolból szemügyre veszi a csatári síkságot, a véres ütközeteknek már nincs nyoma, bár a Porkolábvölgy
