Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Buda Attila: A sorslátás ára: Babits Mihály novelláiról
34 Új Dunatáj *2015.1-2. szám lik. Az első világháború előtt írt novelláiban Babits gyakran alkalmazta ezt a szerkezeti fogást, például a Karácsonyi Madonna, a Kezdődik Éliás testvér hiteles története, a Mese a Decameronból, a Drága élet, a Mythológia címűekben, ezt követően, bár előfordult, korántsem olyan gyakorisággal, mint korábban. Ez a szerkesztés azt sugallja, hogy a valóságról alkotott kép csak mozaikok egymás mellé helyezésével válik élessé és teljessé. Másfelől azonban egy hosszabb történetet könnyebb rövidebb részekből megírni, pontosabban a lazán összefüggő jelenetek élesebben exponálják a tárgyat, sokkal több nézőpont bemutatását teszik lehetővé, mint egy folyamatos összefüggésű elbeszélő mű, és így jobban megfeleltek Babits műfaj felfogásának, még pontosabban a versekhez hasonlatosan, egy-egy érzelmi állapot megörökítésére szolgáltak, mondhatni ezek a lírai novella prózában írt strófái. A szerző feltépte a műfaji határokat, s nem csupán a megközelítés módját, de az évszázados szerkezet egyes jellemzőit is maga mögött hagyta. A különállva összefüggő részeket mintegy jelenetként is lehet tekinteni, s valóban, említett novelláinak egy része kimondottan dramatikus szerkesztésű. Ezek az Este az utcasarkon részletezésével ellentétben elbeszélői holtjátékot, túlzásba vitt kor- és jellemfestést, történelmi, néprajzi, társadalmi ismereteket, valamint hasonló ballasztot nem tartalmaznak, csupáncsak a prózát szervező Gondolatra koncentrálnak. Felfoghatók persze stílustanulmányoknak is, ahogy többekkel egyetértésben Rába György tárgyalja őket,10 de - az írójukat feszítő problémák megoldási vágyának, egyfajta alkotói önterápiának ugyanúgy. Közös tulajdonságuk az azonos jegyek melletti számtalan egyediség, például a Karácsonyi Madonna önálló jellegzetessége, hogy a narrátor az első (próza)versszakok végén, a megelőző sorokat részben megerősítve, részben ellenpontozva, egyetlen mondattal, mintegy változó refrénekkel összefoglalja. E mondatok beszélője felől azonban az író bizonytalanságban hagyja az olvasót, nem tudni a novella szereplői, a narrátor, esetleg maga az olvasó mondja-e azokat. Az utolsó „prózastrófákban” ezt a fogást már nem alkalmazza, mert az egy cél felé tartó, felgyorsult menetű novella nem igényli azt. A legvégső szerkezeti egység különben is már csak egyetlen mondat, műfajilag helytálló, tartalmilag beteljesítő. Ennek a novellának egyedi jegyei közé tartozik még, hogy a narrátor pozíciója megváltozik benne. Az első négy strófában feladata az elbeszélés menetének meghatározása, a történtek ismertetése. Kívülállása azonban attól a pillanattól kezdve, hogy a lovag felmászik a párkányra, majd az ablakon keresztül betör a templomba, megváltozik, fokozatosan azonosul vele, s a hatodik strófában 10 RÁBA György: Babits Mihály. Bp., 1983, Gondolat. 170. p..
