Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Buda Attila: A sorslátás ára: Babits Mihály novelláiról
32 Új Dunatáj • 2015.1-2. szám mindegyik esetében egyedi döntés igényel a műfaj azonosítása, pontosabban meghatározása és azonnali cáfolata. Mindez egyáltalán nem idegen Babits Mihálynak a valóságot és a valóságon túlit egyaránt vizsgáló, sokak által észrevett duális ábrázolásától. A műfaji egyértelműség hiányában talán álnovelláknak lehetne nevezni a Tél, az Útinapló, a Huszadik, huszadik század, a Líra, kalendárium, mese, vers, kabala című és még néhány hasonló prózai írásokat. Azért nem igazi novellák és főként nem elbeszélések ezek a műfajtörténeti konvenciók szerint, mert szövegük sokkal vallomásosabb annál, semhogy a prózai alkotások kötelező eltávolító módszereit alkalmaz(hat) ná. Valójában kevert műfajú alkotások, versek és prózai bekezdések váltogatják egymást. Mintha Novalis Heinrich von Ofterdingent egyes szám első személyre hangol tan támadna fel. Itt csak említeni lehet, hogyan kapcsolódik össze bennük a személyes élmény - a fiatalon átélt szerelem, amely azonban feltételezhetően csak a földrajzi eltávolodás után lobbant fel, vagy tudatosult, múlhatatlan nyomot hagyva - Daniéval, Novalissal, és a sekélyes világot kitágító olvasmányokkal. Ugyanakkor szó sincs személyességről abban az értelemben, hogy az elbeszélő, a narrátor, az emlékező életének megtörtént, átélt körülményei szerepelnének benne, noha a helyszínek többnyire azonosíthatók, a szereplők körülírhatók, mégsem a valóság leképezése a cél, bizonytalan, lebegő realitást örökítenek meg, sem nem valóságos, sem nem kitalált, hanem mindkettőnek a nyelvi megformálás segítségével magasabb szintre emelt keveréke. Realisták, amennyiben egy lelkiállapotot örökítenek meg, ám a személyes élet állomásai nincsenek jelen. Nem történetek, hanem gondolatok, nem didaxis, hanem megismerési vágy. Ennyiben szemben állnak a valóság ábrázolását célul kitűző eszménnyel, hiszen Babits felteszi a kérdést: vajon a képzelet nem része-e a valóságnak? (Vannak szerencsésebb nemzeti irodalmak, ahol ez nem kérdés.) Az Útinapló című írás legfeljebb esszénovella versekkel, a prózaforma feloldásának kísérlete a személyesség fokozott jelenléte által. Ugyanígy a Huszadik, huszadik század című is, amely a jelentés és az értelem, az egyedi és az általános, a vallás és a szerelem kérdéseit feszegeti, bizonytalanság és hit, valamint a relatív igazság fényében. Nem csoda, hogy formai és tartalmi szokatlansága váltotta ki néhány hónappal megjelenése után Bresztovszky Ernő támadását, aki régebbi sérelme törlesztéseként, Babits Mihály Újpestre való áthelyezést okként felhasználva, a személyiséget súlyosan sértő, ám az utókorba mélyen beágyazódó vádat fogalmazott meg vele szemben.9 * * * 9 Bresztovszky Ernő: Tünetek. = Népszava, 1911. október 4. 2-4. p.
