Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)

2015 / 3-4. szám - Aradi Gábor: A szovjet csapatok jelenlétét dokumentáló források 1945-1947 között a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltárában

Aradi Gábor • A szovjet csapatok jelenléte... 57 rok, szlávok, zsidók, kisgyermekes családanyák, fiatalkorúak és öregek is szerepeltek. Az orosz parancsnokság a kisgyermekes anyákat hazaküldte, míg a többieket - akiket Senye Sándor időközben hazatért polgármester és Klein Kálmán akkori főispán köz­benjárására sem engedtek el - az orosz katonai parancsnokság ismeretlen helyre útba indította és azok a mai napig sem tértek vissza.” 5. A megye és településeinek helyén maradt vezetői, vagy a helyi társadalom igye­kezett elkerülni vagy minimalizálni a hadicselekmények által bekövetkező pusztítá­sokat és a bevonuló csapatokkal az összhangot megteremteni. Az „összhangterem­tés” nem mindig járt sikerrel. Tolna megyében is voltak áldozatai az atrocitásoknak. Mindezeket 1945-ben és 1946 első felében a megyei hatóságok még nyíltan az orosz katonaság által elkövetett visszaélések meggátlása címszó alatt gyűjtötték össze. Bár majd az alábbi példa is mutatja, hogy eléggé enyhe kifejezést használtak az orosz katonák által elkövetett cselekedetekre. Részlet a Simontornyai járás főszolgabíró­jának főispánhoz írt jelentéséből, melyben leírja a járás területén az orosz katonaság által elkövetett „visszaéléseket”}1 (A településeken 1945 március első felében uralkodó állapotokat a nagyszékelyi helyzetkép példáján mutatom be) „A jogtalan eltulajdonítások, rablások, fosztogatások és megbecstelenítések 2 és V2 hónap óta állandóan napirenden vannak. ...A szarvasmarha igénybevétel is olyan nagy, hogy a mezőgazdasági munkák végzésére” is alig marad igavonó. „Legutóbb 12- 13 éves lányokat gyaláztak meg.... A nők majdnem minden éjjel bujdosnak és futkos­nak. A front ottléte alatt 5 ártatlan civil halt meg lelövés által. ... Dr. Matyasovszky Andor menekült orvos ... jelentése szerint a női lakosság 60 %-a gonorreás fertőzött beteg.... Csillagmajor-pusztán a népek már elszöknek, illetve elszöktek a helyzet tart­hatatlansága miatt. Éjjel-nappal üldözik a lakosságot, ruhaneműiket, ingóságaikat elviszik.” 6. A harci cselekmények befejezése után a párizsi békeszerződés megkötéséig több százezres nagyságrendű szovjet kötelékek állomásoztak magyar területen. A mozgósított hadsereg leszerelése és hazaszállítása rendkívül vontatottan haladt. Tolna megyében is több hadosztály állomásozott. Fenntartásukhoz szükséges anya-MNL TML Főispáni iratok 267/1945.

Next

/
Thumbnails
Contents