Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - Tverdota György: Babits, az írástudó
20 Új Dunatáj *2015.3-4. szám marként lépett föl a polgári demokrácia megteremtése érdekében. Ez a lelkes elköteleződés szervesen következik abból a fejlődésből, amelyen a háború éveiben a költő keresztül ment. Az írástudói magaslat felé való törekvést, az elkedvetlenedést, az elköteleződés felmorzsolódását a Tanácsköztársaság hónapjaiban kezdjük nála érzékelni. A lendület még továbbvitte őt a március 21-ei fordulón. Elfogadta az egyetemi tanári kinevezést Kunfi Zsigmond és Lukács György kezéből, de számos jele van annak, hogy egyre inkább viszolyogva, majd egyre riadtabban fogadta a politika újabb fordulatait. Az írástudói értékőrző passzivitás azonban még ekkor sem nyomta rá bélyegét magatartására. A kortársak visszaemlékeznek a kommün intézkedései elleni hisztérikus kifakadásaira. Csinszkának írt egyik levelében a született elkötelezett értelmiségi gesztusával írta: „A helyzetem itt napról napra változhatik, mert már igazán lehetetlennek kezdem érezni, hogy tovább is szótalan maradjak.” A kommün bukása után sem esett pánikba, döntéseit a körülmények alapos és józan mérlegelése alapján hozta meg. Csinszka figyelmeztetésére megnyugtatólag válaszolva közölte, hogy nem vált szellemi köpönyegforgatóvá: „eddig semmi irányban el nem köteleztem magam”. S valóban, ebben a szellemben válaszolt Szabó Dezsőnek, aki a jobboldali írószövetségbe invitálta őt: „az én konzervativizmusom nem jelentheti régi ideáljaim megtagadását. A fő cél a béke és boldogság; erre kétségtelenül rossz út a forradalom, melyben a nemzet önmagát öli meg; de nem kevésbé rossz út az, ha nemzetek és fajok egymást ölik.” S így jutunk el a Nap nap után végpontjához, amely már kívül esik vizsgálódásunkon, a Magyar költő kilencszáztizenkilencben című vallomásig, amely éppolyan megbotránkozást keltett jobb- és baloldalon egyaránt, mint majd néhány év múlva Az írástudók árulása fog előidézni. Bármit gondoljunk azonban erről a sokat vitatott írásról, az bizonyos, hogy különös vádolva mentegetőző, támadva magyarázkodó hangnemével ebben még mindig az az elkötelezett értelmiségi beszél, akivé Babits a háború évei alatt vált. Az 1928-as esszében kifejtett ideologikus írástudó eszmény megfogalmazására tehát Babitsot nem Julien Benda könyve késztette. Nem a pillanat ihlete, valamiféle ismeretlen homályból előpattant szikra lobbant benne lángra. Sokkal inkább keserves, sérelmekkel teli történelmi tapasztalatok indukálták. Az elkötelezett értelmiségi eleve kudarcra ítélt utópisztikus kísérlete volt ez a koncepció a kínzó dilemmáktól való megszabadulásra, amelyek személyes pályafutása során oly nyomasztóan felhalmozódtak, különleges töménységgel éppen az 1914-1920 közötti apokaliptikus években. Az összevetésből személyesen azt a tanulságot vonom le, hogy jó lenne írástudóként szabadon lebegni, de meghaladhatatlan sorsunk, hogy vállalt ügyek mellett elkötelezett értelmiségiként járjuk végig a pályánkat.
