Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - Tverdota György: Babits, az írástudó
Tverd óta György • Babits, az írástudó 19 ki: „Szabó Ervin és Babits egyre bensőségesebb baráti közelségbe kerülnek. Simainé Madzsar Lili emlékezete szerint Szabó Ervin »Utolsó betegsége alatt [...] két ember volt, aki bármikor bemehetett hozzá: Varga Jenő és Babits Mihály.«” A kronológia mindazonáltal láthatóvá teszi az ellenkező irányú mozgásokat is. Visszatekintésében Babits magát Adyhoz viszonyítva konzervatívként határozta meg: „ő forradalmár volt, én konzervatív”. Ezt az önképet a külső kortársi látásmód is alátámasztja: „Ignotus Spécik című cikkében... veszi védelmébe Babitsot (akit alapvetően konzervatívnak tart” - olvassuk a kronológiában, s Osvát időleges kiválása után ezzel az „alapvetően konzervatív” társsal közösen szerkesztette a Nyugatot. A szerkesztői pozícióba került Babits, Schöpflin Aladárral egyetértésben aztán valóban törekedett arra, hogy a folyóiratot valamivel konzervatívabb irányba kormányozza. Makacs és sikertelen kísérleteket tett, hogy munkatársként megnyerje lapja számára Szekfű Gyulát és Horváth Jánost. Hornyánszky Gyula és Pauler Ákos egy-egy közlemény erejéig kötélnek is álltak. Igaz, hogy a történelmi kataklizmák iszonyatos nyomásának is része volt benne, hogy a konzervatív-jobboldali személyek vagy intézmények is engedékenyebbekké váltak a másik oldal irányában. Nemcsak a kaméleont megszégyenítő gyorsasággal tábort váltó Lendvai István, vagy a mimikrire hajlamos Pintér Jenő „fejlődését” szemlélhetjük ámulattal. A Petőfi Társaság, amely előbb szégyenteljes szavazati aránnyal tartotta falain kívül Babitsot, nem is olyan sokkal később már tagjai sorába választotta és sürgette őt székfoglalójának megtartására. Ennél is fontosabb, hogy a Nap nap után két kötete segít felbontani, és jóval árnyaltabb szellemi térképpel helyettesíteni azt a látszólagos egységet, amelyet az aggálytalanul csereberélhetőnek vélt modern, progresszív, baloldali, forradalmár minősítések sugallnak. Tanulságos végig követni a Kassák-féle A Tettet bíráló írás, a Ma, holnap, irodalom fogadtatástörténetét, amelyet még Zolnai Béla is mint „az újjal szembeni értetlenség példáját” említ. S ha az avantgárdot még 1918-ban is „készakart futurizmusok”-ként megbélyegző Babitsot a radikális modernség ellenfelének látjuk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az expresszionista die Aktion antológiájában Franz Pfemfert hangsúlyos helyen közölte a Húsvét előtt német fordítását. Ahogy az sem közömbös, hogy az esztétikai nézetkülönbségek nem akadályozták meg Kassákot abban, hogy az Európa Lovagjai antimilitarista proklamációját egyetértése jeléül aláírja. Ugyanígy Balázs Béla és Lukács György a művészet kérdéseiben köztük folyamatosan fennálló éles ellentéteik dacára ugyanilyen folyamatosan együttműködtek vele a háború elleni tiltakozás ügyében. Elfogadva a kronológia kalauzolását, különösebb meghökkenés nélkül konstatálhatjuk, hogy az őszirózsás forradalom idején Babits őszinte hevülettel, forradal-