Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 2-3. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (2. rész)

Serfőző Simon • Semmi sem úgy van

17

amennyi nekünk van. Nyolcvan embernek kell fózni, de lehet, hogy lesz az több is. Annyi népnek enni kell adni, nem maradhatnak éhen. Mit szólnának? Lagziban voltak, s még jól se laktak?

Kiderült a levélből, hogy az udvaron már rend van, eltakarították a törmeléket. A kút gémjét, ágasát ledöntőtték, kereket szereltek föl helyette, azzal lehet vizet húzni. Olyan hegyes kis tetőt rittyentettek föléje, a madarak csodájára járnak.

Úgy, hogy várnak bennünket, a nászékkal együtt, csak menjünk. Húzza majd a cigány a kapuban. Olyan mulatás lesz, a Zagyva se bír magával, a gáton átcsap.

Arról persze egy szó se esett, hogy apámnak az orvoshoz kellett mennie, egyik percről a másikra lesántult, alig bírt lábra állni. Trombózist kapott, tudtam meg később. Pihennie kellett volna. De ez csak utóbb derült ki.

Ha ezt tudom, biztosan elmarad a lagzi. Véget vetettem volna az egész hercehurcának. Ezt meg épp a szüleim nem akarták. Főleg anyám volt ellene: hogy ne nősüljek meg? Azt aztán nem! - tudtam meg később másoktól, miket mondott:- Nem fog nekem koncsorogni.

Nagyon nem szerette azokat, akik nem nősülnek meg. Oreglegények maradnak. Lenézte őket, még arra se képesek, hogy lányt fogjanak maguknak. Egyikből se lesz semmi. Asszony nélkül nem ember az ember, ha nadrágban jár is.

Először Bori szüleinek házához kanyarodtunk be Guszti autójával. Már nyitva volt a nagykapu, csak oda kellett fordulni a bejáróhoz: vártak bennünket.

Délelőtt volt az esküvő, s azonnal indultunk is, hogy idejében haza tudjunk érni. Legyen idő ebédelni, aztán Borinak fölvenni a menyasszonyi ruhát, elkészíteni a haját, az arcát púderozni, szemét, száját kifesteni: szépen nézzen ki. A menyecskeruhát beletenni valami nagyobb szatyorba, össze ne gyűrődjön, éjfélkor abba kell átöltöznie.

Volt sürgés-forgás a házban, mi lábatlankodtunk csak — Krisztián és Guszti, azután Bori apukája és én -, nekünk nem kellett különösebben készülődnünk.

Az asszonyok - Bori rokonságból voltak ott néhányan, akik majd a lakodalomba is eljönnek -, kitessékeltek bennünket az udvarra, ne zavarjuk őket.- Most nincs rátok szükség - mondta ránk Bori anyja.

Guszti kitalálta, menjünk ki a tanyára. Hátramozdítók vagyunk, azok meg valóban nem kellenek ide.

Menjünk, egyeztem bele örömmel, hátha az alatt az idő alatt megnyugszom kicsit. Tele voltam izgalommal. Nem volt még részem esküvőben, nem próbáltam,