Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1. szám - Jankovics József: A 2014. év Mészöly Miklós-díjasa: Borbély Szilárd: Nincstelenek
8 Új Dunatáj • 2014.1. szám tos helyzet, hogy sorsom megalázó részleteiről még beszélnem is kell.” Ugyanebben a beszélgetésben már mintegy előrevetíti új könyvének alaphangulatát is: „Sajnos, túlságosan komor és túlságosan szomorú lett minden, amit eddig írtam.... Pedig én nem így akartam. Nem így képzeltem el, egyáltalán nem így képzeltem el. De sajnos, nem adatott meg nekem a könnyű sors, pedig mindig arra vágytam. A könnyű, a derűs, a szemlélődő, a kívülálló élet vonzott. Erre próbáltam törekedni. Minél kevesebb nyomot hagyva suhanni át az életen.... De nem sikerült. Csúnyán kudarcot vallottam.” (Nagy Gabriella, Litera) Ennek az úgynevezett „kudarcának a terméke a díjazott kötet is, a szomorúság, a komorság, a kegyetlen világ hagyta nyomát Borbély Szilárd művészetén. Hogy ezt a kegyetlen világot jellemezzük, a tavalyi Mészöly Miklós-díjazott Győrffy Ákos tollát kell segítségül kérnünk. „Nehéz olvasmány a Nincstelenek. Olykor szinte kibírhatatlan. Abban a mélyvilágban, ahová Borbély Szilárd vezeti az olvasót, csak félelem van és reszketés, csak a távlattalan, üres ég, csak a nyers ösztönök. És egy angyali figura, a félnótás cigány, Mesijás.” Győrffy Ákos írásának címe jól idézi fel a Nincstelenek helyszínét, szereplőit és problematikáját: „Bevezetés a pokolba”. „Egy emlékezetesen megrendítő gyermekkor panorámaképébe lépünk be. A közöny, a durvaság, a tompaság, a szeretetlenség univerzumába. Az éhség, a pálinka, a pofonok, a vér, a sírás világába. És ezzel együtt egy magyar faluba, valamikor a 60-as években. A látvány szinte apokaliptikus. A téeszesítésbe belerokkant parasztok, az elhurcolt zsidók kollektív tudattalanba száműzött emléke, eldurvult, mindenből kiábrándult emberi lények mélyvilági passiója ez. Az állatok együtt szenvednek az emberekkel, a szülők a gyerekekkel. A gyermek-elbeszélő kitaszítottsága marha-bélyeg; soha be nem gyógyuló sebként kínozza. Itt minden arra épült, amiről nem lehet beszélni. Amit elhallgatnak, de amiről mégis mindenki tud. Az elhallgatás szítja az indulatok tüzét a lelkekben. A gyerek kénytelen ebben a világban mozogni, de a folyamatos szorongás szinte megbénítja. Teszi, amit tennie kell, amit parancsolnak neki, amire kényszerítik, és közben folytonosan retteg az apjától, akit gyűlöl, és az anyjától, akit szeret.” (Litera, 2013, jún. 9.) Ebben a pokoli helyzetben és környezetben alakul a főhős kisfiú jelleme, világlátása. Az ő, az elszenvedő-érzékelő hangján szólal meg és zeng a regény, de a kommentárokba már egy idősebb rezonátor, az értelmező író hangja is belevegyük S az örök szenvedés, a félelem és gyötrelem, az éhség és az elviselhetetlen, megalázó életkörülmények beszámolója hitelesként hat: ezt a hitelt az biztosítja, hogy Borbély Szilárd, nohafikcionális művet írt, valójában, saját vallomása szerint, a történés életrajzi alapokon nyugszik. A szegénység, a nincstelenség a mű alapproblematikája,
