Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1. szám - Jankovics József: A 2014. év Mészöly Miklós-díjasa: Borbély Szilárd: Nincstelenek
Jankó vies József • A 2014. évi Mészöly Miklós-díjas 9 amelybe a szereplők erkölcsileg és fizikailag is beléroppannak, az apa alkoholistává válik, az anya pedig kedélybeteg lesz. A főhős kisfiú és nővére - jellemző, hogy egyikük keresztnevét sem ismerjük meg - éppen csak átvészelik a már-már szociografikus leírású nyomorúságból fakadó gyötrelmeket, kistestvérük, akinek szintén nincs tulajdon neve, csak Kicsiként említik, belehal az életforma, a lét elviselhetedenségébe. A család a falu zárt életformájába nem tud belekapcsolódni, parasztok lenni nem akarnak, utálják az életformájukat is, jellemtelenségüket és gondolkodásmódjukat is, de kitaszítottak is lesznek, azért, mert úgynevezett „bekerültek”, vagyis máshonnan jöttek, ezért örökre idegenek, s mert görög-katolikus voltuk miatt a másságot képviselik a falu szemében, tehát elfogadhatatlanok számukra. A reformátusok el is tiltják őket még templomuk tájáról is. De kitaszítottságuk másik fontos oka is egyfajta másság jegyében születik: az apáról úgy tartja a falu, de még saját testvérei is kitagadják maguk közül emiatt, hogy állítólag a falusi zsidó fattyúgyereke. A gyerekeire is átszáll ez a negatív örökség, a gyerektársak kiközösítik maguk közül, s csúfolják, megverik őket. A múltjától megfosztott, az erősödő szocializmus rémtettei miatt rettegő, hallgató faluban csak zárványként élhet meg a család. Terheli őket még az elmaradott térségben a modernitás előtti, archaikus életforma, a rutén-román-magyar ősök, a kulák-lét, az apa munkából való kizárásának minden ódiuma is. Borbély Szilárd regényének ez az alapvető érdeme, hogy ezt a roppant bonyolult világot, amelynek alakulásába a fentieken kívül még erősen belejátszik a nagyapa horthysta-katonatiszt múltja, a falu zsidó családja elhurcolásának tragikus körülményei s az arról való, kényszerűen hallgatólagos, de titokban mégis jelenlévő, s ezért meghatározó emlékezés, valamint a cigányokkal való együttélés problémái - tehát hogy Borbély ezt a bonyolult problémakomplexumot a falu és a család viszonyának egyetlen képrendszerében tudta ábrázolni. S ehhez a megfelelő nyelvet is megtalálta, s ebben mint tudatosan vállalt előképet, ott véljük látni Mészöly Miklóst is: a rendkívül pontos, aprólékos, tárgyszerűen hűvös leírások, éles megfigyelések, a kegyedenségig, sőt a nyelvi durvaságig hiteles beszédmód teszi olvasói számára gyönyörűséggé ezt a könyvet! Borbély Szilárd erkölcsi kötelességének tartotta megírni ezt a személyes emlékekre támaszkodó írást azért, mert őneki sikerült otthagynia ezt a világot. Ezért „árulónak” érzi magát szüleivel szemben, akik ennek a nyomor-meghatározta világnak kényszerű áldozataivá váltak, jóllehet maguk a szülők is hozzásegítették, hogy ezt az idézőjelbe tett árulást, vagyis az e helyzetből való menekülést a fiuk megtehesse. Ennek azonban az író szerint óriási negatív hatása volt: a szülőkkel való kommunikáció nyelvét veszítette el.
