Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 2-3. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (2. rész)

Serfőző Simon • Semmi sem úgy van

7- Na jó, nincs semmi baj - veregette meg a vállam, de azért láttam a szeméből, nem vagyok tiszta neki. Valamit tud, amit én nem. Illetve én tudom azt a valamit, csak ő bizonytalan benne. Esetleg a tudását nem akarja megosztani velem.

Szaladni hagy.

Ettől a perctől kezdve éreztem, árad felém belőle a hűvösség. Hivatalossá vált és kimérté. Utasításba adta, hogy minden hétfőn be kell számolnom az előző héten végzett munkámról. Az időmmel nem gazdálkodhatok olyan szabadon, mint ahogy eddig tettem.

Be kellett látnom, vannak napok, amelyekkel nem tudok elszámolni. Ami csak félig igaz. Hiszen nem régiben egy napra be kellett vonulnom, aztán tegnap temetésen voltam. Ha azonban ezeket összeadom azokkal a hiányzásaimmal, amikor az otthoni teendőimmel voltam elfoglalva, akkor valóban nem tudok minden napomról számot adni.. Majd ő a körmömre néz, gondolhatta. Akkor pedig, ki tudja, mikor végzek a felújítással? Hagyjam Gusztira, majd ő befejezi ?

Jövőre! Ahogy őt ismerem.

Az is lehet, hogy odavisz a lakásba valaki segédmunkást, azzal csináltatja meg, én meg fizethetek.

Miből?

Abban állapodtam meg magammal, hogy reggel elkezdem járni a terepet, délután meg folytatom, ami otthon vár, oszt’ csókolom. Kibírom tán?

Csak a nősülést, azt hogyan oldom meg?

De még csak azt! Hanem, ami azt megelőzi!

Az asszonyjelölt megvolt, azzal nincs gond. Eldőlt évekkel ezelőtt, amikor megismertem Borit. Meg volt benne a hajlandóság, hogy komolyan gondoljak vele. Szépnek találtam, jóval szebbnek a többi lánynál, akiket ismertem.

Szívesen mutatkoztam vele, senki előtt nem kellett szégyellnem: hibát nem találhatott benne. Igaz, hogy nem gazdag családból való, a középiskolát sem végezte el, hanem kivégezte, akárcsak én, de jóra való, szüleit tisztelő, akiből mellettem rendes asszony válhat. Énraj tam is múlik.

Erre azonban csak azután gondoltam, mikor odajutottunk, hogy az már több volt kettőnél. Amikor már le is feküdtem vele, amire elég nehezen tudtam rávenni. Én sürgettem volna, ő meg húzta az időt. Addig-addig húzta, mégis csak megtörtént, aminek meg kellett. Sőt a következő héten, amikor újra találkoztunk, muszáj volt megismételni.

Jó az neki is, úgy vettem észre.