Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 1. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (1. rész)

30

Új Dunatáj • 2014.1. szám

A kis gömböc ember egy másik alkalommal még egyszer rákérdezett, hogy hol is katonáskodtam én? S ha már rákérdezett, jól kipanaszkodtam magam. Furcsállotta is, miket mondok neki. Érdekelte, láttam rajta, nekem meg eszem ágában se volt visszafogni magam. Honnan tudtam volna, most dől el, lesz-e új állásom vagy sem. Főleg azt nem tudtam, a katonai alakulatom neve milyen jó „ajánlólevél” számára.

Oda csak megbízható fiatalok kerülhettek, gondolhatta. De azt nem, mennyire kilógtam a sorból. Nem is tudtak ott mit kezdeni velem. Én megmondtam volna az elöljáróimnak, ha engem kérdeznek, de arra nem méltattak.

Eltelt két-három nap, s a kis gömböc üzent a fiával, hogy keressem fel. Krisztián nem árulta el, milyen ügyben.- Majd apám előadja - titokzatoskodott.

Vele lehet kapcsolatos, próbáltam kitalálni.

Tévedtem. Velem volt az. Megüresedett egy hely a lapkiadóban, derült ki. S az is, hogy ennek a kiadónak ő a vezetője. Újságterjesztőnek kellenék.

— Mit szólok hozzá? - kérdezte.

Szóhoz se tudtam jutni. Levegőt venni is alig. Először arra gondoltam, hogy rikkancsra lenne szüksége. No, az biztos nem leszek. Nem fogok az utcán naphosszat kiabálni! Minek néz engem?

Aztán az fordult meg a fejemben, hogy van az újságárusításnak finomabb formája is. Amikor valamelyik sarkon kell egy bódéban kucorogni.

No, én olyanba se ülök be. Főleg télen. Egyik deszkabódé mint a másik.

Rávezette aztán az eszem, hogy egészen másról van szó. Irányító munkáról. Meg is egyeztünk hamar, mert úgy gondoltam, lépek előre egyet, s a pénzem is több lesz. Az ablakon túl mindjárt szebben füstöltek a kémények.

Nem sokáig. Még ha később szememben újra jókedvűen eregették is a füstöt. Ugyanis eltelt két-három hét, s Krisztián apja megint beszélni akart velem. Ült a foteljébe belesüppedve nyakig, onnan pislogott rám. Ugyan mit akarhat ? Jöjjek-e vagy menjek?

Üljek le - mondta. Idáig gond egy se. Utána megdicsérte a munkámat, emelkedett a példányszám. Akkor ezzel sincs baj. Akkor mivel van?

Kiderült, hogy a fiával. Megint iszik. Vigyázzak már rá.

Jó. Vigyázok. De azt hogy csináljam?

Beszéljek vele. Őrá nem hallgat. Pedig most akarta elhelyezni az egyik üzemi lapnál.

Odavaló, gondoltam rosszmájúan, majd hangosan annyit mondtam: biztosan megfelelne, s magamban méghozzátettem: legalább ott leszokna a dalszövegírásról is. Mást írna. Háthajót tenne neki.