Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (1. rész)
Serfőző Simon • Semmi sem úgy van 29 Főleg amikor tudomásomra hozta Krisztián, hogy a szüleivel ő is itt lakik a közelben. Akkor mit keresek én itt ? - kérdeztem magamtól. Itt tehetős emberek lakhatnak. — Mit számít az! - biztatott Krisztián. Mit ám! Őneki! S lopva végigmértem a szememmel, megállapítva, hogy toprongy vagyok mellette. A keresztneve is annyira elütött az enyémtől, alig tudtam kimondani. Sokfele megfordultam már, erre is, amarra is, de ilyen névvel még nem találkoztam, főleg nem a falumban, ahol majdnem mindenki Jóska, Pista volt. Nem Krisztián! Ahová elhozott, felgyalogolva a második emeletre, meglepetésemre az albérlet alig volt drágább a másiknál. A tulajdonos Zsuzsa nénivel - így szólíttatta magát - azonnal meg is egyeztem. — Holnap már költözhet is - mondta ez a Zsuzsa néni. Kedves, jószívű asszonynak mutatkozott. Az is volt, győződtem meg róla később. Mégse egy fűzfa alatt lakom majd, tekintgettem körül az egy ágyas, cserépkályhás szobában. Össze se lehetett hasonlítani a másikkal, amelyikbe belefagytam volna télen. Jó, hogy nem vártam meg, amíg hidegre fordul az idő. Annak a düledék deszkatákolmánynak három vaskályha is kevés lett volna, hogy kifűtse, azért nem lakott abban senki. Aki éppen kibérelte, idejében kimenekült belőle. A Krisztiánnal való ismeretségem később is jól jött. Segített eligazodnom, ki kicsoda, hogyan viszonyuljak egyik vagy másik figurához. Aztán az én hatásomra-e vagy más miatt, kezdett észrevehetően kevesebbet inni. Én ugyanis nem bírtam tartani vele az iramot. Nem is akartam. Újra dalszövegeket írt mások által szerzett dallamokra. Ezt őutána mondom, mert nem nyomoztam utána. Örült az anyukája, szerinte a fiukat én térítem rendes útra. Akkor dicsért fel ennyire, amikor már egyszer-kétszer megfordultam náluk. Megismertem a férjét is. Kis, elhízott emberke volt, alig látszott ki a fotelból. Főnök lehet valahol, gondoltam, tisztára úgy nézett ki. Kikérdezgetett, ki vagyok, mi vagyok? Honnan jöttem? Még arra is rákérdezett, udvarolok-e valakinek? Mi köze hozzá! - vágtam volna rá legszívesebben, de nem akartam durva lenni hozzá. Hiszen amúgy barátságos volt. Aztán az iskoláimról faggatott, miért hagytam félbe ? Folytatnom kellene, javasolta. Akkor segíteni tudna nekem. Azt nem tette hozzá, hogy miben segítene. Csak nem állást szerezne ? - fordult meg bennem. Mert azt jól tenné. A mostani munkahelyemet se tartottam véglegesnek, a pestinél is rosszabb volt, piszkosabb is, meg lehetett süketülni a zajban. De úgy volt, hogy Bori jön utánam, ez is visszatartott, hogy mozduljak. Hogy hova jön, ahol együtt lehetnénk, még nem tudtuk. Csak beszéltük róla legutóbb is, amikor otthon jártam.
